Nagy "kalandunk" volt ma

  

Holnap elmesélem, mert hulla vagyok. Meseszép délutánunk volt a kaland előtt, az erdei fotók egy részét azért megmutatom. S micsoda napsütés, ragyogtak, aranylottak  az erdők.

 

  

Néha az ember irigykedik,

éppen most. A házért, a kertért. Már csak pénz kellene. Soha nem lesz, soha ennyi. Akkor legalább nézzem!

 http://www.desiretoinspire.net/blog/2017/11/2/stalking-my-dream-home.html

 

 

Összetörve

Napokban fotóztam eget és földet. Valahogy leszoktam az alkonyi fotókról, vagy már nem mondtak újat?

 

S éppen a diófát, akkor még nem gondolva mekkora fájdalom lesz nézni e fotót. A szomszédunk ismét legyilkolta, amputálta, megcsonkította. Mert hullik a levele, behullik a virágoskertbe, stb. Mikor szólt mondtam neki a két évvel ezelőtti csonkítás után is befordult éppen ez az ág, akkor két év múlva ismét vágod? Mert ismét befordul majd, hogy kiegyenlítsen, megfigyeltük.  Erre nem szólt semmit, asszony kiadta az utasítást. Van itt még egy bibi, ezekkel a csonkításokkal elvették tőlünk a kiülőnk élvezésének örömét. Mikor kikövezte a férjem itt ebédeltünk amikor az időjárás engedte évekig. A múltkori csonkítás elvette a kedvünket, az árnyékot ami lehetővé tette a déli ebédeket, az árnyék azóta csonka volt, most már nem lesz. Nem számít, csak ne hulljanak a virágágyásba ősszel pár hétig a levelek. Amúgy nagy kert-és növényszeretők. Jó emberek.

 Ezek meg mire várnak? Ezek a pici népek?

Az (el)osonó "ül hosszú, méla lesben". Aztán...

 

odébb ül le, s míg én félrenéztem ő félrelépett, vagy inkább lelépett,

 majd  már csak a hátsóját láttuk. Oly jó lenne tudni kinél és hol jár, mit csinál, hol alszik?

Temetőben 2.

 

 

 Dsida Jenő: Temetőben

Köröttem csend - és temető.
Csak néha suttog valami,
csak néha lehet hallani:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

Én hajtott fővel ballagok,
s a néma árnyak szembe jönnek,
s a sírkeresztek rámköszönnek,
és mind az igazi Nagyok -
Én, a halottak ismerőse,
révedő szemmel ballagok.

Utánam huhog a Jövő,
a Múlt, Jelen, a sok kereszt,
s az árnyak kara zúgni kezd:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

1924. augusztus 31.

forrás

 

      

 

         

 

  Tornaszentandráson jártunk. Vasból készült keresztek, errefelé gyakoribbak, mint pl. a Dunántúlon.  Kicsit kiemeltem a "finomságaikat" is. Nagyon szeretem amikor AZ IDŐ TESZI A DOLGÁT.

 

Temetőben

  

 Kosztolányi Dezső: Az ismeretlen, végtelen temetőben

Az ismeretlen temetőben
én, ismeretlen, kósza lélek,
keresztek közt, gyászdalt dalolva
virágosan megyek az éjnek
s sírok: ki tudja, miért, miért nem?
Megsápadtam, míg ideértem.
 

Zörömbölök fekete lámpán,
följajgatom a síri alvót,
véres pipacs zizeg nyomomba
és szertartásosan lehajlok
az ismeretlen sírhalomra,
mint hogyha anyám sírja volna.
 

Valami űz, valami kerget,
hogy legyek a múlt folytatója,
egy ismeretlen, bús halottat
keresek már egy élet óta.
Kezem elszáradt koszorút fon
s az alvó gyertyát lángra gyújtom...
 

1908

forrás

 

   

 

 

Telkibányán jártunk.