Oldalak

2017. augusztus 22., kedd

Ahova oly nehezen jutottunk el,

pedig itt van a szomszédban. Talán ezért?


Hévíz. Nem kell bemutatnom, gondolom. Elborítja az idegenforgalom és a pénzhajhászás. A templom, amit kerestünk a külterületén fekszik, Egregy valamikor külön település volt.

 "Hévíz-Egregyen nagyon jelentős római kori tárgyi emlékek találhatóak (római korridos villa, római katona sírja) és a borászatnak is ezen időkig visszanyúló hagyománya van. Az egregyi dombon található XIII. században épült Árpád-kori templom a tájba helyezett román stílusú falusi kistemplomok legszebbike. Pontos építési ideje nem ismert, a templomot 1341-ben kelt írásos emlékek említik először. Az épület a XVI-XVII. században erősen megsérült, később a barokk korban 1731-ben renoválták, de középkori formája megmaradt. Az 1964-65-ös renoválást követően korhű berendezési tárgyakkal látták el, s ezáltal ma eredeti hangulatában tekinthetik meg a látogatók. A templom mellől megkapó kilátás nyílik a dimbes-dombos vidékre."forrás

 Leparkolunk, megyünk a templom felé a szőlőhegyen keresztül. Emberek tömege jön felénk. Ennyien keresték fel a templomot? Milyen ünnep lehetett itt? Aztán kiderült:



Borozók, vendéglhívó helyek egymás hegyén-hátán. Hol van már a régi szőlőhegy?

S a kilátás



 Ő is eladó.
 S megérkeztünk oda, ahova indultunk, s itt, természetesen egyetlen turista keringett s fotózott.:












S körülnéztünk a templomot kerülvevő temetőkertben is:

  

 










"Én kiállok..."



Én kiállok én ajtóm elejbé
Ott vagyon egy zöld ág
Abban vagyon szép Szűz Mária
Kezébe van kis oltárka
Nyakában van kőolvasó.
Arra megy a szent szíve szomorítója
Kérdi tőle mit sírsz, mit keseregsz?
Hogyne sírnék keseregnék
Mikor most viszik az én szent fiamot a magos kerezstfára
Tompa szeggel szegeztetik
Rút turhákkal köpdöstetik,
Állj elém tüle bu te gonosz Sátán
Van énnekem fejem
Pénteken volt annak napja,
Mikor Krisztus Urunkat megfogták,
Oszlophoz kötözték
Marokvesszővel vesszőzték,
Áldott volt az ő szencséges vére
Amely a földre lecsöppent
Az angyalok fölvitték Isten elébe,
Isten azt mondja, se nem szólok, felelek,
Azt aki ezt az imádságot elmondja
Hét halálos bűntől apját anyját megmenti az Isten.

Elmondta: Mélykút, 1973 február 2
Mikó Ádámné Ádám Mária, 1910
„ Már kicsiny koromban, az én anyámtól, Ádám Imréné Mikó Júlianna, 1956-ban halt meg 85 éves korában. Templomban imádkozták? „ Nem hallottam, hát gondoltam, hogy ollan Ókori imádság, és még Ő is a nagyszüleitől tanulhatta" forrás


Erdélyi Zsuzsanna gyűjteményeit sokat olvastam megjelésükkor, mostanában is elő-előveszem.



2017. augusztus 21., hétfő

Kérdések

Hogy került a csizma az asztalra, avagy a két kicsi a nappali kanapéjára? Tegnap a koncert után erre értünk haza.


Mi lesz a vége ennek az állandó cukkolásnak? Átmegy a kerítésen, szemez a kutyával, aki ugyan kölyök, de foga egyetlen csattintásával átharaphatná.


Vajon a kertben felnőtt, bokorról bokorra, melléképületről melléképületre, s még ki tudja hova hurcolt két kis mocsok miért éppen a hálóba akar állandóan betelepedni?


Minden reggel

azzal kezdem a napot, hogy kimegyek a KERTBE. Nekem nagy betűs, nekem kedves, nekem csoda. Ha azt nézem, hogy a nulla alól százzal indultam egy befüvesített kerttel, oldalán 2 bokorral és náddal, akkor főként.

 Belépek a kertajtón, elém tárul az első rész, a lehetőségek kertje. Diófa alatt van, a lépcső mellé tehetnénk bokrokat. DE!!! Itt van Zsebi, aki ott jár fel-alá. Ott a diófa, főként nyáron a mindent elfedő lombjával, de leginkább a rálátás a madáretetőre - télen, és az itatóra nyáron. (Főleg most, hogy olyan szemüveget csináltak, amivel élesen látok is.)

Jobbra az un. bástya, madárhozta bokorral, de még termés, virág nem volt rajta. Viszont volt alatta hosta, amiket el kellett vigyek inenn, mert 1. sokra nem mentek, ezek szerint túl nagy volt az árnyék, 2. másrészt valaki nagyon kedvelte a leveleiket. (A napon viszont az egyik szétégett, a másik meg virul. Ki érti ezt?)

Mögötte törmelék, cserepek, amiket a borostyán jótékonyan befut, legalább némileg takar, s a sarokban a vízfogó hordók, edények. Most éppen mindegyik csurig töltve.

Előtte a fatörzsek, amik ott ragadtak, s a végén ez lett a dekoráció. Mellé állítottuk fel a filagóriát, most futtatjuk rá az iszalagot jobbról. Érdekes a japán lonc, a másik oldalán sehogysem tud megmaradni. S itt egy aranyvessző bokor, s alatta tavasszal kockás liliom, gyöngyvirág stb, ahogy fordulva az egyre növekvő orgona alatt is, kiegészülve hóvirággal,  tüdőfűvel, majd itt élnek a hunyorok, tavaszi szellőrózsák, páfrányok és a bőrlevelek. Elég erős vérehulló fecskefű rásegítéssel, de kell a dszungel, hadd takarjanak, űzzék el a csigákat. Előtte  nyári orgona most kezdi bontani a virágait. Mivel rózsaszínű, tettem elé sárga napfényvirágot, hadd egészítsék ki egymást.

S mikor ideérek a tuskóülőkék után kinyílik egy újabb kert. A régi kert, ha előre nézek, mögötte a most látható veteményes-gyümölcsös rész, majd a végén az erdő, tele madárral, sok fajtával.

Csak ezt akartam leírni, aztán belevesztem a részletekbe, hogy reggelent ezt járom körbe. A sok zöld elborít, a hajnali-reggeli csend magához ölel, állok és szívom be minden érzékkel a látványt, az illatokat, a hangokat. A fényt, az árnyékot. Ahogy idő teltével, s nap keltével erősödik, vagy gyengül a fény, mozog az árnyék, ahogy a méhek, s rokonságuk zsong egyes növényeken, vagy a szőlő kerítést betakaró lombjában. Élénkül, mozgolódik a madárvilág. Jönnek, isznak, megfürdenek, tovareppennek. A gyöngyvessző bokraiból hangzik  nagy munkálkodás, a rigó a földről szed fel valamiket, ezekkel reppen tova. Néha megpihennek a fűzfa, sajnos beteg ágain. Nem tudjuk mi érhette, de egyetlen fa a diófán kivűl a Zsebi kertben ami árnyékot ad, némileg, s ez az árnyék forog, takar a nap során, ahogy fordul  nap az égen. Kell ez az árnyék, kellene, mert a mostani nap égeti szét a növényeket, látni a megperzselt hajtásokat, hajtásokon.

Én meg körbejárok, lecsippentem az  elvirágzottakat, állok, bambulok. Nézem amit látok, s elképzelem, amit majd látni fogunk. (Az uram szerint már a szomszédok sem csodálkozunak rajtam, mikor beszűkült szemekkel nézek a távolba, eljövendő időkbe, majdani kertbe és növények közé.) Mert itt képzelni kell, helyet kanyarítani, szemmel kimérni, aztán a kitöltendő helyen gondolkodni.

Közben felfigyelni a betegekre, a rossz helyen lévőkre, az átásandókra, a megmetszendőkre. S majd a házba betérve utánanézni annak, amiket nem ismerek, nem tudok, vagy legfeljebb sejtek mit is láthattam. S természetesen a teendőknek is, néha, mert az ember figyeli a szomszédokat, utánoz, tanul, de nézi a gépen is a tudnivalókat. Könyvekben keres, kutat, újságokat búj, s az ott látottakon eltöprengve álmodozik, ábrándozik, tervez és vásárol, hogy mindezek alapján kialakítsa saját kicsi birodalmát, A KERTJÉT. (Hogy érkezzenek macskanépek, akik aztán alapos kertművelésnek vegyék alá a virágoskertet...)

A bejegyzés régi. Nyárközépi. Vártam, hogy közzétegyem. Régi a könyvszerelem is, már írtam róla, a kertet is megkerestük:


 Olvassátok el  a link hozászólásait is, már aki rákattint, s szereti a kertet. "Könyvemet szerelemmel írtam.... És mint minden igaz szerelem, a sok gyönyörűség és öröm mellett, tele van bánattal, csalódással és kudarccal, kielégítetlen vágyakkal." -írja B. Kéry Iolna. S mégis minden sorából a mélységes szeretet, törődés, öröm, csoda és felüdülés szól. Nem véletlenül vettem ismét elő, s olvasom át újra és újra. Már kicsit más szemmel, mint korábban, mert azóta megismertem növényeket, kicsit beleástam magam A KERTBE. Kicsit részese lettem én is egy kertnek. Egy kerti szerelemnek. Ezért is írok róla, fotózom oly sokszor. Nekem még csoda.


"Még azt is szeretném elmondani: barátok, kertbarátok (s ha volnának ilyenek: irigyek, ellenségek), akik ezt a könyvet olvassátok, ne higgyétek, hogy az a kert olyan szép, mint amilyennek leírtam. Bizonyosan észrevettétek, hogy szerelemmel írtam, és tudvalevő: a szerelem vak és elfogult. " -írja a könyv szerzője (is). helyettem is.


 Köszönöm Eszternek, hogy felhívta a figyelmemet ismét a könyvre!

2017. augusztus 17., csütörtök

"A könyvek,

amiket húszévesen olvastam hatvanéves koromban egészen másképp hatottak rám. És tudjátok miért? Mert más lett a befejezésük. Miután kiolvasol egy könyvet, a történet még sokáig ott zakatol a fejedben. A kezdést nem lehet megváltoztani. A befejezést viszont bármikor. " Sarah Addison Allen


A másik kedvencem tőle. Romantikus, kicsit misztikus könyvek. Ilyenkor kiváló időtöltések.

S ezt a könyvet már ajánlottam, de ismét felhívnám rá a figyelmeteket, ha elolvassátok megértitek, miért. Lélekmegérintő könyv. S miért kerültek egymás mellé: mert mindkettőben szó van az olvasásról, könyvekről. Melyikben, melyikben több, kevesebb. Nem véletlenül kezdtem a bejegyzést ezzel az idézettel.

Az, hogy divat a levendula, senkit meg ne tévesszen!

S ha már témánál vagyunk:  http://bibliocolors.blogspot.hu/2017/08/llegint-per-tot-arreu-leyendo-por-todas.html

Ez is a blogról való:


Nappal nyugodtam, nappal keltem




 Zsebivel labdáztunk az este, szemben volt velem a látvány. Mennem kellett a fényképezőgépért.

Reggel pedig -szokás szerint- korán ébredtem, hogy aztán ebéd után pótoljam a kieső alvást. No, meg locsolásra vár a kert is. Leültem a gép elé... aztán kinéztem az ablakon. Ezt láttam.



 Itt már az udvarról fotóztam, hogy a szobába érve ez a látvány fogadjon.


(Katalinnak, ugye tudod miért?)



 
 S ahogy most kinéztem az ablakon, már tudom, hogy elkaptam AZT A pillanatot...