Oldalak

2016. június 23., csütörtök

Nagyar, kevés középkori emlékkel






A jeruzsálemi Bevonulás és az Utolsó Vacsora faliképei és a


kőkeretes, szemöldökgyámos kapu, amelyek középkori eredetűek a templomban. Többi része kívül és belül a későbbi felújítások nyomait őrzi.










 





Viszont ha már itt jártunk ezeket is fotóztam. Érdekes és szokatlan, a református templomokban eddig nemigen találkoztam vele, a barnára festett bútorzat.

2016. június 22., szerda

Itt ez a nagy meleg,

s idén még vasárnap ettünk először a diófa alatti asztalnál. Miért is?

Későn lett lomb.
Mikor lomb lett, és vele árnyék, jött a sok eső,
ha nem esett az eső, akkor az uram kipakolt elé, faházat rendezendő. Pontosabban fő cél az egértelenítés, de ezeknek az eszén roppant nehéz túljárni.

Kupiban az ember nem szívesen ül ki.

Ha estefelé kiülök néha, megérkezik Zsebi és a labda...

Szóval "nehéz az élet". Viszont reggelente, ha végigmegyek a kerten, a csend, a madarak, a növények kárpótolnak. Az ember feltöltődik egész napra.

(Ma gyomtalanítás, fűkiigazítás volt. Mert, mire az elmúlt hétvégén befejeztük a fűnyírást, s mindazt ami vele jár, s végignéztünk a rendezett kerten, másnapra megérkezett az eső. Viszont jeget nem hozott magával, már ez is pozitívum. Ha számít valamit ebben a világban.)

 Fényjáték.



 Az ismert, unalomig mutatott, de nagyon szeretett oldal,

 és a másik oldal, az egyévesek.


S íme a kék bakszakáll. Most már nagyon rendezte sorait, csodaszép. A fenti fotón még látni az albérlőjét, a papsajtmályvát. Viszont egyik nap már kidőlve találtam. Kidöntötte vagy kidőlt?  Azóta kiástam, nem is értem hogy kerül alá, s új helyen van, ill. inkább szenved. Még. 

S meglepetésre nyílni kezd a bugás hortenzia.

2016. június 21., kedd

Az újak és a búcsúzók

 Mályva, végre kinyílt. Tavaly óta vártam, nem tudtam, hogy kétéves növény.

Izsóp nyílóban.

Az embernyi magas szagos cickafark.

Búcsúzó macskamenta.

Kokárdák csúcson.







A száradók. Elkezdődött...

Szamosbecs








2016. június 20., hétfő

Innen-onnan

Olvasom a könyvet



s velem együtt olvassa, vagy inkább hallgatja felolvasásomat az uram.  (Ebben a hajnal óta szakadó esőben...) S folyamatosan, közösen állapítjuk meg, miközben jót szórakozunk: semmi új nincs a nap alatt,  legfeljebb más. "Mentés másként." (Most az emberi részét említem a könyvnek, mert élhetünk az 1800-as-as évek végén, az új század elején, vagy akár napjainkban ugyanazokra a megnyilvánulásokra ismerünk rá.) Amúgy a könyv történelmi, háttéranyaga érdekes, alapos, izgalmas világba vezet be. Amiről olvashattunk, tanulhattunk már, de így a magánélet felől közelítve, dokumentumokkal alátámasztva azért egészen más.
(Az egyik szerzővel riport.)

Hallgatom a rádiót. Felolvasás, az ötvenes éveket illusztrálják: dolgozó paraszt... Ha nincs kormegjelölés, akkor is egyértelmű a "dolgozó" jelző miatt. Legfeljebb a dolgozó paraszt akkor inkább már tsz tag volt. A kor elvárásai miatt akkor úgy jobban hangzott.

Nézem filmen a megható történetet, ahol a leszbikus párból a szülőanya hal meg, s a nagyszülők elveszik a párjáért betegségében harcoló, a kislányt fogantatása óta kísérő, majd nevelő másik anyától a gyermeket.

 
S ma a rádió családi műsorában a meleg párok gyermekvállalásáról (is) esik szó. Milyen családmodellt állítanak a gyerekek elé? Vállaljanak, vállalhatnak-e így gyereket? Aztán átfut rajtam, s mi van a házastárs nélkül szült, s az elvált szülők gyermekeivel? Ott milyen a családmodell? A műsor is felveti, hamarosan.

S ugyanezen műsor korábbi adása, ahol a pár szépen vált el, ma is barátok, találkozáskor puszival köszöntik egymást. A kislány mégis csikorgatja a fogát álmában. A gyerek ezt a nagy harmóniát mégis másként éli meg.

2016. június 19., vasárnap

Tivadar,

 hogy megmutassam azt a települést is, ahol a szállásunk volt.



  

 





  A Tisza partján üdülőhely van. Nyaralói magas lábakra épültek. A szívemnek legkedvesebbet mutatom meg most. A többin az elmúlt korszak építkezése is látszik.





 S református temploma. "Csak" református templom.
A kék szín miatt  is hoztam most, itt is kékek a mennyezet táblái, a padok. Majd rákeresek a színhasználatra. S ha valaki segíteni tud ebben, megköszönöm. Pl. Szamosújlak felújítása annyira átgondolt volt, gondolom nem ok nélkül használták.