Oldalak

2013. december 10., kedd

Megvolt



tegnap  a beharangozott könyvbemutató. Fantasztikusan sikerült, még mi is hallottunk újat, akik évek óta társai voltunk.

Aki kérdezett kicsit kétkedőre, kicsit nevetősre vette a figurát, ezzel provokálva az írót. Megkapta a válaszokat!!

Utána mintegy félév után, s évek közös alkalmaira emlékezve jót beszélgettünk, mi régi társak, közös utazók. Királylányok?

Laura, ha olvasol, emlegettünk! Emlegettelek!! Csak, hogy tudd.

2013. december 8., vasárnap

Mégis

egy gondolat, egy könyv mára.

Egy gondolat:

"Ha nem vagyunk nyitottak, és nem fogadjuk el, amit nem ismerünk, akkor valóban nincs remény." Rachel Joyce

és a könyv:



"Harold Fry nemrégiben vonult nyugdíjba, napjai szinte egyformán telnek, egészen addig, míg levelet nem kap egy régi ismerősétől, Queenie Hennessytől. A nőtől, akit 20 éve nem látott, és aki most a halálos ágyából írt neki. A férfi gyors választ fogalmaz, majd a levéllel elindul a sarki postaládához, amivel kezdetét veszi egy valószínűtlen utazás. Harold Fry elhatározza, hogy majd kilencszáz kilométert gyalogol Kingsbridge-től a Berwick-upon-Tweedben található otthonig, mert hisz abban, hogy amíg ő gyalogol, Queenie Hennessy élni fog. Vitorláscipőben és könnyű kabátban vág neki a tájnak és a sürgető küldetésnek. Útközben varázslatos figurákkal találkozik, akik felszabadítják régóta szunnyadó lelkét és benne a reményt. Megrohanják az emlékek: ahogyan először táncolt feleségével, Maureennal, az esküvőjük, az apaság öröme, és miközben emlékezik, lassan megbékül a veszteségekkel, a mulasztásokkal is.
forrás

Amiért ajánlom így Advent második vasárnapján:

A könyv szól a szeretetről, a megbocsátásról, a megbékélésről, az újrakezdésről. (S rólunk, gyarló emberekről, akik egy ügyet nagyon tönkre tehetünk. Ebben kicsit tükre is korunknak. Viszont a főhős tud ezekkel szakítani, s folytatni a maga útját. S tejesíti, amiért elindult.)

Blogajánló





  

 







  


A véletlen hozott ide. A véletlen? Ajánlom nektek! LARION

Ami elromolhat

az el is romlik.

Elromlott a kávéfőző (most találtam valakit, aki megjavítaná, mert nincs meg a jótállás....)

Elromlottak az éritésre világító asztali lámpáink. Mire rájötünk, mi a baj, lejárt a jótállás.

Elromlott a, nem a, hanem A fényképezőgépem. Ez tragédia, a köbön.   A századikon, az ezrediken.

"Elromlott" , azaz lesérült macskaúr. (Itt a kiadás, az orvoshoz juttatás volt a gond.) Mert ugyebár, aki verekszik, az sérül. Aki sokat verekszik, az még jobban sérülhet. Ha esélyed van, biztosan bekövetkezik. Így jártunk, seb, tályog, állatorvos, kezelés. Ami jó: nem fogügy volt. Nézzük a jobbik oldalát, tudjuk mi a baj, remélem újabbat mostanában nem szed össze! (Miben lehet itt reménykedni?)

S elromlott, azaz megrepedt az egyik kályha üvegablaka. Nem tudjuk a csavart kivenni, tehát cserélni. Lehet, hogy új ajtót kell venni?

Mondjam még? 

Tudom, most szépeket kellene írnom, jelentem nem megy.

2013. december 6., péntek

A lelkem valahol út közben elhagytam.

Nincs kedvem írni, nem tudok szépeket mondani.

VISZONT!!!!! Van egy pozitívum. Az egyféle munkát végző kolléganőimmel valahogy kisimultak köztünk a dolgok. Lehet, én is részese vagyok, mert volt egy mondat... Régen az egyikünk elkezdett egy mondatot, a másik befejezte. Rég volt, szétmartak minket, mert hagytuk. Nos  a mondat óta belém bújt  a kisangyal, csakazértse! Lehet, hogy amit sugárzok azt kapom vissza, lehet a közelítésre volt szükség. Ki tudja? Az első lépésre?

Macskaúr feje feldagadt, valami csúnya fogügynek tűnik. Nehezen, de szereztem fuvart holnapra, fizikailag most képtelen vagyok a cipelésére. Hétvégén kezdődött nála, csak ült és nézett, de nem jöttem rá a baj okára. Most egyértelművé vált. Olyan, mint a gyerekem. Ha itt vagyok egész este az ölemben ül. Lehet, bolond vagyok, de felelősséget érzek érte, még ha csak egy macska, akkor is. A  környék macskáinak a réme most elesett, de a harci kedvéből mit sem veszített.

Beszélgetés az unokákkal. A nagyobbik a karácsonyi történések bibliai világában él és játszik. Meséli. A kicsi megkérdi: Mikor jössz el Nagyikó? Eddig Ankónyának hívott, ezt a megszólítást átvette a nagytól. Két lányka, ég és föld  a kettő, mint apjuk és a bátyja.

S két könyvet olvasok, felváltva, lassan haladva, más-más helyszíneken. Pszichiátriai, orvosi irodalom, de imádom az első íróját, mióta az Antropológus a Marson c. könyvét elolvastam. Remélem sikerül a könyvbemutató megnéznetek.

Hallucinációk  (Harmadszorra csak sikerült összehoznom....)

Kellene róla írnom, elgondolkodtató, más irányba terelő. Majd máskor.

Máté Gábor könyvét Katalin már ajánlotta, felhívta rá a figyelmemet. Köszönet érte. Rákattantam, mert egy-két dolgot megvilágosított előttem. A szakmai szövegen túl külön értékének érzem, hogy  saját életével való párhuzamokkal próbálja jobban megértetni. Kiadja magát, családját? Vagy a kettő együtt érvényes? Mélyen emberi és esendő?

"Lenne még mondani mit, de most már





2013. december 4., szerda

Füzetemből

"... már annyit beszéltek nekem a sorsról,kezdem azt hinni a véletlen nem létezik."

Faiza Guéne



(Egy baba, küldték a fotót, a forrást nem ismerem.)

2013. december 3., kedd

Sikerült!!!!

A lényeg: egyenes adásban kellettt a családi programunkról beszéltem, kicsit hosszabban. Izgulós vagyok, nem szeretek szerepelni, ez viszont a szívügyem. Ezért is vállaltam el.

Aztán kiderült, milyen kicsi is a világ. A szerkesztő néhai főiskolánkon tanult, közösek voltak az emlékek, jó volt ezeket felidézni, s néhány olyan tanárról megemlékezni, akik meghatározták az ember szemléletét egy életre.

A kérdés már csak az: mi lesz, ha kihalnak az utolsó bölények?