Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: templom Szikszó Korlát fotó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: templom Szikszó Korlát fotó. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 30., péntek

Vizsoly előtt, Vizsoly után

Nagy út állt előttünk ezen a napon. Jósvafőről Szikszóra indultunk, majd ezt követte Vizsoly. (Közben lett volna még egy-két megállás, elmaradt. Meleg volt, a lényegre koncentráltunk.) A templomba sehogysem tudtunk bejutni, sehogysem. Nagyon sajnáltam. Maradtak  a kinti fotók. (Viszont a templommal szemben van egy üzlet, kávézó, cukrászda, szendvicses? Erre nem is emlékszem, csak a süteményeikre. Azok frissek, finomak voltak. Sütemények ügyében kérem szépen lehet hozzám fordulni, akármerre járok, megkóstolom a lehetőségeket. Meg lelki elsősegélyt is nyújtanak...)






S Vizsoly után ez a látvány fogadott minket. Távolban a Regéci-vár látható:


 Majd megérkeztünk Korlátra. Mindkét templom középkori, nagyon készültem megnézni mindkettőt. Ide sem sikerült bejutni, feltárás alatt van, s zárva volt. (Az ablakok kitörve...) Maradtak a kinti fotók. Magukért beszélnek.


 "Tágas, egyhajós, sokszögzáródású épület készült – vélhetően a régebbi építmény anyagának felhasználásával –, a nyugati homlokzatán fából ácsolt toronnyal. A hajót vakolt síkmennyezet fedi, a csúcsos, kőkeretes diadalívvel elválasztott szentély csillagboltozatú. A meredeken felfutó bordák gyámok nélkül simulnak az oldalfalba, kívülről támpillérek nyelik el a boltozat nyomását. Csúcsíves a sekrestyébe nyíló ajtó, s a déli oldalon összesen hat eredeti gótikus ablak bocsát be világosságot a templomba (az északi oldal két ablaka XIX. századi).
A XV. század derekán, 1440 körül cseh huszita rablók szállták meg, kétszáz évvel később török hordák pusztították Korlátot. Az 1600-as években a község lakói áttértek a református vallásra, birtokukba vették az öreg templomot, belsejét az új liturgia rendje szerint átalakították. Az 1640. évi támadás után Korlát földbirtokosává lett Láncziak a kuruc háborúk idején Thököly Imre oldalára álltak, aminek „eredményeként” 1715-re egyetlen jobbágy maradt a településen. Később Nikházy György, II. Rákóczi Ferenc generálisa telepedett le, és épített barokk kúriát, majd katolikus kápolnát a faluban.
A református templomot 1816-ban renoválták; hengeres oszlopokon nyugvó karzata és kő harangtornya 1925-ben készült. Mostanában lánc, lakat és figyelmeztető felirat őrzi a templomot a hívatlan látogatóktól." forrás