Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnap. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 27., szerda

Igértem, hogy írok a születésnapról

talán most sikerült összeszednem magam hozzá. Beszéljenek a képek.




A torták és a várakozók, hogy ne unatkozzanak minden nyomtatványt "elolvastak". (A vendéglőben amilyen finom volt az étel, a kiszolgálás ill. felszolgálás a jó pontot rögtön vissza is vonta.)

Az ajándék egy részét mutattam már, s ismét megmutatom, hogy akit érdekelne ajánlom, nézzétek a többi terméküket is: NTA kerámia. Véletlenül akadtunk rá. Volt két kávéscsészém, a készletetet szerettem volna bővíteni. Tanulság, amit tudsz, vedd meg azonnal, mert nem biztos, hogy hónapok múlva is lesz rá alkalmad. Így jártam/jártunk. Keresgélni kezdtünk a neten hasonló, levendulás készlet után, így találtunk rá Andrea kerámiáira. 


S hogy mi lesz az igazi levenduláimmal (mert a tavalyi felhozatalom igencsak gyatra volt)? Meglátjuk, a kudarc viszont előrevitt. Kutakodni kezdtem utána, a talaj, szaporítás,  stb. Kicsit tájékozottabb lettem. Azért nem az az igénytelen növény aminek hirdetik. Több bokrot szerettem volna, terveim voltak velük, mire nyugdíjas leszek... Lehet, hogy arra minden összejön majd levendulaügyben?

S még egy utolsó: milyen érzés hatvan évesnek lenni? Hát különöset nem éreztem, számomra egy volt a születésnapok sorában, legfeljebb a család kiemelten ünnepelte. Valahogy nem érzem magam ennyinek. (A fizikai nyavalyákról nem kellene szót ejteni, azok már régóta vannak.Együtt élünk, megszoktuk egymást.) S ami még jó volt: tíz éve egyedül voltam, most férjem, a gyermekkori szerelmem is velem volt. S a két tündéri leányka, a fiaim éppen itthon, teljes létszámban.Tíz éve foglalt a fiam helyet egy vendéglőben, felvették a foglalást, beírták a naptárba, mikor odamentünk a vendéglő zárva volt. Ragozzam? Találtunk azért másik helyet, s jó volt a gyerekekkel is együtt lenni. (A hóhelyzet akkor a testvéreméket tartotta távol.)

Aztán elgondolkodtam, eztán már minden tizedik évfordulót ennyire megünneplünk?



2012. december 23., vasárnap

Mi, a gyerekei a

apám 90. születésnapját  két hete ünnepeltük. Most hivatalosan köszöntötték. Remélem még sokáig köztünk lesz erőben, egészségben.

2011. október 24., hétfő

1 évesek lettünk!


A születésnapi torta




Élmény volt nézni, ahogy a pici lány egyedül ette a gyümölcsöket.