Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parasztházak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parasztházak. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 13., szerda

A látogatás

Vásárolni voltunk délután, s kertek alatt indultunk hazafelé. S mert utunk nem volt sürgős gondoltunk egyet, s felkanyarodtunk abba a faluba ahol ezt a házat néztük annak idején.


Volt mellette egy hasonlóan épített, de annak nem építették be a kódisállását. 7 év telt azóta, hogy itt jártunk. Bontakozó csodát láttunk. Nemrég , tán jó éve lett gazdája a háznak, fiatalok, s most újítják fel. Melegséggel telt a szívünk meg, mert szívbélien. Ablakai új spalettát kaptak, a tetőzetét a vidékre jellemző kontyosra alakították, új csatorna, újonnan vágott ablakok a hátoldalán. Az oromzat farészei faragottak. Látszik, hogy lassan, de szívvel, szerezettel építik, alakítják át.

 Természetesen akadt több beszélgetőtárs, érdeklődtek mit is nézünk ott? Tőlük tudjuk, amit megtudtunk. S tőlük üzentünk a fiataloknak. Nem tudom ki hogy van vele, de én mindig értékelem, amikor a régit nem hagyják veszni, hanem értékén újítják fel, hozzáadva a mai világ adta újdonságokat. Itt is így történik. Azért jó pár évet várt a ház a gazdáira. Megérte.

A beszélgetés során mesélték, ha erre és erre megyünk, ott egy nagyobb, szebb ház van, új csatornával, szép műanyagablakokkal.  Arra is kanyarodtunk hazafelé ment, s mondanom sem kell: csalódtunk. A műanyagablak nem tett jót neki, rendbe hozták, de az itteni házak szép homlokzatdíszeinek nyoma nem volt, se kódisállás. Valami beépített tornácra utalást láthattunk, de a házhoz nem adott hozzá, az egész egy modernizált, de nem megőrzőn felújított épület volt. (Egy öreglegény lakta.)

Hazafelé fenyőültetvények mellett jöttünk el, ahol már vágták, kötegelték a fákat. Egy madarász kertjében mobillal emut fotóztam, még csodáltunk egy másik világvégi faluban szépen felújított parasztházakat. Itthon pedig várt a lélekölő levelezés félrerendelésem miatt a Booklin-nal. Mégis ahogy a bejegyzést írom egy szép nap emlékével zárom a napot.

S befejezésül egy régi fotó, egy réges-régi házról, a Káli medence vidékéről. Nem felújítás, nem újragondolás, eredeti.


2014. október 25., szombat

Parasztházak, új építésűek és....

A Szép Házak online-on jártam. Érthető okból nem részletezi a cikkeket, csak figyelemfelhívó. Mégis találtam pár házat, amiket a sajátos szempontjaim alapján kiemeltem. Arra figyeltem, mint a korábbi parasztházaknál, hogy a magyar tárgykultúra, berendezési elemek megjelentek-e és hogyan? Versenyezhetünk Toscanával, Provence-szal?

Falu végén , a berendezés is!!!!

A pilisi hegyek lábánál kívül-belül szívemnek kedves.

Épített hagyomány. Ami az étkezőből látszik!!!!

Nádtetős vályogház. A konyha.

Népies formavilág. Népies tárgykultúra.

Borospince nyaraló. Egyetlen belső fotó, kár, sokat sejtet.

és a sok keresgélés, visszakeresgélés után egy eladó parasztház:


Ez pedig a hab a tortán:


2014. július 22., kedd

Salföldön jártunk




















Salföld  neve ugyanolyan titokzatosan hangzott számomra, mint Szentbékkálláé. Az oromfalas, s építészetileg is a régi, felújított parasztházak, vagy azok szellemi örökségét tovább vivően felújítottak, s újonnan épültek. Egy utcányi zsákfalu, ahogy a hatalmas hőségben végigmentem rajta, csodaszép házakkal, és egy major múzeummal. Igazi falu, mert  voltak az oromdíszeseknél régebbiek, volt romos épület és hatvanas években feljavbított épület is. S éppen újítottak fel egyet! Valószínű nyaralóknak használnak többet, van amit kiadnak, de értékükből, a hangulatból ez mit sem vont le.

Sajnos  a kolostorromhoz már nem jutottunk el, kicsit többet is nézelődhettünk volna, de a hőség kiütéssel győzött.

2014. május 17., szombat

Parasztházak 10.

A Vizitkártyáról hoztam az újabb hangulatot, parasztházból.Böjtös Kinga blogján érdekes hangulatú házakba látogathatunk el, köztük sok a régi ház, új megoldásokkal, funkciókkal. Szeretem az írásait.





 

"Máig sem tudjuk, miért szerettünk bele a házba, hisz nem vágytunk nyaralóra vagy második otthonra. Mégis azonnal döntöttünk a vásárlásról - mesél a kezdetekről a vadszőlővel körbefont verandán, ahova a vaskos nádtető árnyékába húzódtunk be a délutáni napsütés elől. Huszonkét évvel ezelőtt talán épp az akkor érő sárgabarack illata vonta el figyelmüket a siralmas képet mutató, százötven éves parasztház leszakadt gerendáiról, az elöregedett tetőszerkezetről, nedvességtől málladozó falakról.
Ám a vételi szándék mégiscsak a fecskéknek volt köszönhető, melyek ki-be cikáztak az elhagyatott épület sötét hűvöséből a nyitott ablakokon át a nyári melegbe, mikor a ház gaztengerrel borított kertjébe léptek a leendő birtokosok."

  

"Zoltánt pedig végérvényesen megihlette a középkorban nemesek által lakott - innen a Nemesvita név eredete -, ma is több kisnemesi kúriát őrző falu, a díszes oromzatú parasztházak és a támfalazott, lépcsőzetesen felfelé kapaszkodó utcák hangulata. Nyaranta a fővárosból kis házukba költözve, művész nagyapja festőállványán születnek legszebb képei, itt, második otthonában."
 

2014. április 12., szombat

(Paraszt)Házak 5.




 

forrás

Tegnap töröltem a verses bejegyzést. Igazából e a Külvárosi éjt kerestem, a rádióban mondta valaki, libabőrzött a karom. Nem találtam meg, helyette volt a két másik. Nem az igazi, nem a keresett, menniük kellett. (Nem volt benne igazam. Tudom.)

2014. április 4., péntek

(Paraszt)Házak 2.


" Egy embernek való, jó ház, maga a beteljesült csoda. A ház, főleg az ilyen falura néző „úri tanya”, a természetben van. Része, egy darabja a természetnek. S a ház lelke maga az ember… Ember nélkül a ház lassan pusztul, és meghal. Lehet, talán még szerencsésebb megfogalmazás, s jobban körülírja a valóságot, hogy lelket lehel az élettelen falakba, a bútorokba, s mindenbe, amit használ. Azzal, ahogy benne él, főz, mos, takarít, tisztálkodik, rendben tartja, óvja, s ha arra van szükség, javítgatja, szóval egész ottlakásával valamiféle rend és harmónia szerint cselekszik. Úgy igyekszik egyensúlyban tartani a házat a körülötte lévő természettel, hogy ez őt és a házat minél több jóérzéssel töltse el. Persze, ez utóbbit tényleg embere válogatja. A csattogó fóliadarabokkal díszes és szalmatörmelékkel elegyes széjjelséget látva, ritka országjárásaim közben, s néhány nagyon lepusztult házra nézve, felvetődik: lehet, tényleg jobb volna, ha a házak választhatnának maguknak való embert. Nem tudni… Nekünk talán sikerült. És a háznak is. Persze csak akkor, ha utánunk is meghagyják olyannak, amilyen még sokáig lehet: a múlt egy jól konzervált pillanatának, ami olyan, mint egy jó fotó"
 
 „Visszatekintve az időben, az első percre gondol… Amint beléptek a napsugaras kiskapun, s egymásra néztek a feleségével. Vágyakozást és lelkesedést látott a szemeiben, mint régen, a fészekrakó években. Mintha mindig is vártak volna erre a pillanatra, s tudta, győzködnie nem kell. Dobogó szívvel léptek be a vastag falak közé. A ház ablakain ömlött befelé a tavaszi napfény, odabenn csend volt és béke, ahogy leültek. Tétova gondolataikat, s a végső döntés előtti kétségeket elnyomta az a nyugalom, amely meleg takaróként telepedett rájuk, s amitől úgy érezték, soha nem is éltek másutt, csak itt.
Befogadta őket a ház, s ők rátaláltak a házra. Mint a remeterák, ki páncél nélküli védtelen testét csak annyi időre tárja a hatalmas víz veszélyeinek szívdobogva, amíg gyorsan átköltözik abba a csigaházba, amely épp jó rá. A sajátjába, ami rátalált, s amit kiválasztott.”
„Ezt a fajta boldogságot pénzen nem lehet megszerezni. Mert nincs „annyi” pénz, amelyen meg lehetne venni a madárdalt, s a nagy diófát, ami az élő múlt, jelen, s jövő… Az öreg akácokat..., meg a vaskeménységű, hatalmas szilfát, „aki” úgy áll a ház előtt rendületlenül, mint sötétbozontú, subába burkolózott szálas betyár, aki fokosára támaszkodva fenyegető árnyékával a bentalvókra vigyáz. Tudja, hogy mindez túl fogja őt élni, s hogy nincs már annyi ideje, hogy akkorának lássa
a kert sarkában sarjadzott kis diófát, mint amelyiket az imént megcsodált - de nem bánja. Szeretettel néz rá, és elhatározza, hintát akaszt majd vastag oldalsó ágára az unokáknak, hogy kedvükre játszhassanak. ők majd láthatják, mint válik óriássá a kis facsemete, s megszeretik majd a házat.
És a ház is befogadja őket, mert - talán attól, hogy mindig jó emberek éltek benne… - sugárzik belőle a szeretet.” Farkas Csamangó Zoltán



 
 
 





2014. április 3., csütörtök

(Paraszt)Házak 1.




A tulajdonosok hollandok, de a ház nálunk található. Kerestem párat, hogy láthassuk, felvehetjük a versenyt az amúgy joggal szép provence-i és toscanai tájjal, házakkal, lakberendezéssel.