Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: levendula. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: levendula. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 24., kedd

A botcsinálta kertész kalandjai a levendulával, s minden más, ami ehhez tartozhat

Valamikor egy bioboltban árultak hatalmas levendulacsokrokat, ekkor csodálkoztam rá először. Aztán egy ismerős Tihanyban járt levendulaszüret idején, s mutogatta a fotókat. Így kerültünk mi egymással ismeretségbe: én és a levendula.

Az első kerti évünket megfigyeléssel töltöttük, mi van a kertben? Az utólag derült ki, hogy banga Benő, az első fűnyíró emberünk, jó nagy takarítást végzett növényfronton. (Mellékhang: gyűlölöm, betegesen gyűlölöm a részeg embereket, volt benne részem, okom tehát van. Hát Benőke ideért hozzánk olyan tajt részegen, hogy bukfencezett az udvaron. Lebénultam, de útja innen már kifelé vezetett. Azért még nyírta a kertet kérés nélkül, önmagának. Aztán, hogy szorgalma jutalmazatlan maradt, leállt vele.) A takarítást a következő fűnyírónk fejezte be, s ami maradt utánuk az utolsó előtti növényt átültetve a csigák rágták le, csutkáig. Egyetlen növényből maradt meg  a kertben egyetlen szál: a hálás lenvirág. Ami késő őszig virágzott tavaly májustól.


Szóval jött szerelem a levendulával, s olvasgatva, tervezgetve szabadgyökerűt Tihanyból rendeltem. Be is ültettük  a gyepbe, a rézsűbe, telekhatárba, szépen ahogy a nagykönyv írta félméteres távolságba egymástól.

A talaj agyagos. Néha öntöztem, mert komolyan vettem, hogy szárazságtűrő. Hát nem eleget. Meleg nyár volt. Vagy ki tudja?

 Láttam én már gyepben csodálatosan dús levendulákat, ez nem a miénk lett! Aztán  a következő években került mellé itthoni (már piaci) palánta, került hozzánk barkácsáruházi. Lényegét tekintve nem számított honnan jöttek, vagy megmaradtak vagy nem. Származási hely nálunk mit sem jelentett!


 kert szélén és az ágyásban a ház mellett(2013.)


Bemérgedve tavaly fogtam, s kiástam néhány tövet, s a ház hosszán végighúzódó virágágyásba átültettem őket.
 

 Itt a talaj kövecses, földes (ráhordott), s építésből visszamaradottan homokos is. Nos, a levenduláim magukra találtak! Ilyen virágözönnel, dús levélzettel még egy évben sem örvendeztettek meg. Teltek is a levendulazsákjaim.

Kérdés az, hogy a sok esőzés ebben milyen szerepet játszott? A kerti levendulák tavaly sem nőttek, voltak, virágoztak, önmagukhoz mérten dúsabban,



 de a ház mellettiekkel a versenyt nem vehették fel.





Akkor a tétel, hogy mindegy neki melyik talajba tesszük mégsem állja meg a helyét.

Kérdés lehet a napfény: a ház mellett felváltva süti a nap, de délelőtt a kelet felől, délután-estefelé a dél, majd nyugat felől. Ez  a kertre is igaz! A nap gyakorlatilag körbejárja.

Próbáltam trágyázni, mert ültetéskor ez szégyen ide, oda, de elmaradt. Úgy vettem észre mit sem jelent nekik.

S még egy gondom volt: az angol levendula.  Ha jól tudom a franciákat árulják általában. Erről azt írják kényes. Cserépben neveltem a két tövet, hogy télen bevihessem, meg ne fagyjanak. Ezeket öntözni kell, mindennap!

 

Semmire nem mentek, míg ismét bemérgedve tavaly ősszel beástam őket, a kertben, ágyásba a gyógynövények mellé. Későn!! Szeptember volt. Nem is értem mit vártam, vagy csak elegem lett a semmire nem menésből. S ím csoda történt, megtáltosodtak, magukra találtak


Ki már nem ástam télre, fenyőgallyakkal körülvettem, de szétfújta a szél. (Őszinte legyek, fogalmam nem volt ezt hogy kellett volna csinálnom?) A fagyok megcsipkedték a hajtásait. Most már csak bizakodhatok, hátha magukra találnak. (Megjegyzem a cserépben éppen ilyenek lettek volna...)

Ez már utólag jutott eszembe, hogy meg kellett volna őket metszenem télre? A többit virágzás után ill. ősszel szoktam visszavágni.

Ennyi. Hozzátartozik  a történethez, hogy kertészkedni 2012. óta kertészkedem: könyvből, internetről, s el-elnézve a szomszéd lépéseit. S sokat tanulva a saját hülyeségeimen.

Azért a tavalyi kb. 5 zsákocska levendula már nagy eredmény volt számomra, s nem adom fel! Szeretem.

2012. szeptember 20., csütörtök

Aggódás



Egy a kertben lévő levenduláim közül augusztus elején. Tegnap visszavágtam őket. Hátha, hátha lesz belőlük valami?! Holnap reggelre két fokot jósolnak. Mi lesz velük? Elutazunk, beletelik pár nap mire megtudom. (A Mózsiknak készítettem padláslakóhelyet, udvari "kastély" is tervben van, az alapját leraktuk, de eddig Kőmüves Kelemen vára, a borítása ledől, ledöntik a Mózsik minden reggelre, ragasztani kell. Majd, majd, addig melegedjenek a padláson, remélem megtalálták a men helyüket!

2012. május 28., hétfő

Az első levendulacsokor

amit szüreteltem. Ez még a barkácsáruházas  növényről van (ezeket sokáig  a szobában nevelgettem, kiszoktattam), a tihanyiak most kezdenek magukhoz térni, s virágozni. Szegények  a kiültetés után egyenesben kapták  a fagyot, majd ismét a  múlt hetekben. Pedig direkt szabadföldi palántát vettünk...., hogy bírja!