Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kert tervezés kerti munkák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kert tervezés kerti munkák. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 11., vasárnap

Kert-tervek

A  hétvége dolgosan telt (volna), de a frontok ismét tették a dolgukat.(Ma sikerült úgy kidőlnöm, még ebédfőzéshez sem volt erőm. Csak mostanában kicsit sok ez a kidőlés. Igaz, jó óra pihenés után ahogy mondani szoktam magamhoz térek, de akkor is. Amíg fog, nagyon fog.) Ásást terveztünk, ennek ma délelőtt neki is kezdtünk, közben rájöttünk jobb kijelölni azt az egyenest. Ebben segítség is akadt,




 s ezzel el is akadt a munka. Olyan hideg szél érkezett, hogy hagytuk a többnapos ünnepre.

 Azért  a tegnapi nap nem telt hiába: kaptunk aranyeső hajtásokat vagy szakszerűen dugványokat?, ezeket elástuk, levágtuk a nád száraz szárát, kiültettük a Primula palántákat, s melléjük  átültettük a belépő közepéről valami törpe liliomféle gumóit, hogy ne tapossuk le állandóan. Sajnos a nevét nem tudom, nem találom, pedig egyszer már sikerült beazonosítanom. Hiába, még tanulnom kell. Közben némi fénykört vontam a palánták köré, mert valamit félreértettem a kiültetésük körül, s ha már kitettük őket, hagytuk is, rábízva jövőjüket a természetre. 3 társuk cserépben az ablakok dísze lett. Majd kiderül, melyikük is járt jobban?


Közben elkészültek a  virágágyások tervei, vettünk, tavaly gyűjtöttünk magokat. Canna hagymákat hozott a férjem, ezt ideiglenesen le is tettem földbe, virágládába. Tegnap vettünk levendula palántákat, ezeket elültettem cserepekbe, majd kiderül mire is megyünk egymással. Délután felfedeztem egy tihanyi lehetőséget szabadon nevelt palántákkal, várom a választ. Megőrülök a levenduláért. Talán, mert sok a gyapjú holmink, s hozták magukkal a molyokat, vagy nem is hozták rájuk találtak e számomra végtelenül "kedves" lények? Most itt a lehetőség  a "molyellenség" előállítására, na és ami szépet még adhat ez a növény, azt ki kell majd használnunk.

S a földből sorra törnek elő a krókusz és a tulipán hajtásai. Sajnos virágnak még nyoma sincs. S még én aggódtam jó hete, hogy lemaradok valamiről... Azért remélem, hogy amik most elmaradtak a hosszú hétvégén bepótoljuk!