Megértem,

ha nem is fogadom el a blogírást mellőzőket. Magam is így vagyok. Egyszerűen elborítanak a tennivalók, s a "feladat" nem a blogbejegyzés megírása, hanem... Sorolhatnám. Most bejött a lakásnál mégis a kéményprojekt. Hurrá.

A napokban úgy keltem korán, hogy volt időm fotózni.

Követni a nap felkeltét a szemben lévő erdő mögött.

Fiam visszautazott, dolgozni. Tegnap sétáltunk Zsebivel, s van egy ház, a tulaja Brüsszelben él. A szobában, az ablak előtt már a plafon felé nőtt a gaz. A szulák, ha jól láttam. A ház amúgy, míg laktak benne topon volt, most elárvult, lakatlan, udvarát felveri a gaz. Égigérő gaz. Vagy már kicsit múltidős, mert látom levágták, szellőztetik a házat is, bukón vannak az ablakok. Azt hittem új gazdára lelt, nem, csak most odafigyel rá valaki.

Sétáink másik látványa a "kerti törpe gyűjtemény". Nagy divatja lett. Egyszer fotóznom kellene, van gazdagabb, van csak éppen pár darabos kiállítás is. Viszont úgy látom megszaporodtak  kertekben.

S mi ismét gazdagabbak lettünk egy macskával. No nem új macska, csak hazatért macska. Cirnyó úrfi hozta haza az étvágyát. Ha nem tapasztalnám nem hinném el. Eszméletlen félóránként mi fér bele. Hosszú volt a nyár, a sok küzdelem, pótolni kell a leadott kilókat, elhasznált energiákat. Ennyire?

Reggel még...

 

két fenyőnk és a diófa a maga szépségében, teljességében. Aztán "ment" az első fenyő, s "ment" a második

 

s a szomszédaink levágatták a telkük fölé lógó összes diófaágat. Belehaltam,  érezte a szomszédunk, átjött vigasztalni, akkor is belehaltam, nem is fotóztam. Erre építettük  a kiülőt, a diófa alá, az árnyékba, mondjam még, s hogy néz ki az egyik oldalán lecsupaszított öreg diófa, mindenki fantáziájára bízom. Én belehaltam, ez a kis halál. Szívhalál.

Igazolt távollét

 

s mire hazaértem rám zúdult egy lakás, egy kert a maga tennivalóival. Ami közben rendezve is volt, takarítva is volt, csak  ősz van, s mindig akad mit tenni, az eső pedig elő is hozott lehetőségeket. Egy hiányzik csak hozzá, de az nagyon: az erő. Leszakadó karokkal nehéz bármit is tenni. Illetve teszem, de sok pihenéssel, az pedig viszi az időt. Hát így küzdünk mi, de fel nem adjuk!!!!

Még fotózni sem volt időm, pedig vannak szép virágok! Majd, lassan. S szegény fenyőfáink napjai megszámláltattak, csak a dió lehulltát várjuk és a rozsdafarkúk költözését, sajnálom fészek nélkül hagyni őket. Hiányozni fognak a fenyők, de nagyok és a szomszéd  kerti épületeire hullnak az ágak, a gyanta, mindez a kerítés mellett. Mindkét oldalon. Régen, amikor telepítve lettek ezekre senki sem gondolt, vagy nem akarták ilyen nagyra hagyni őket? Ki tudja, most menniük kell.