Oldalak

2017. december 31., vasárnap

BUÉK

  
Nagy László: Adjon az Isten 
   
    Adjon az Isten
    szerencsét,
    szerelmet, forró
    kemencét,
    üres vékámba
    gabonát,
    árva kezembe
    parolát,
   lámpámba lángot,
    ne kelljen
    korán az ágyra
    hevernem,
kérdésre választ
    õ küldjön,
    hogy hitem széjjel
    ne düljön,
    adjon az Isten
    fényeket,
    temetõk helyett
    életet --
    nekem a kérés
    nagy szégyen,
    adjon ugyis, ha
    nem kérem. 
 

 Kedves versemmel kívánok minden blogolvasónak sikeres, gazdag, boldog , s egészséges új esztendőt!

2017. december 30., szombat

Asztalaink,

a mieinkek, úgy országosan, általában. Györgyi idézi Tátrai Zsuzsannát a karácsonyi asztalról, én pedig szinte ehhez olvastam Bödőcs Tibort. (Ezt pedig csak zárójelben jegyzem meg, én nagyon siratom a hagyományokat, tudom nyílik a világ, de ezek mégis csak a miénkek(voltak)):

Paprica Center

"Magyar étterem nyílik Budapesten. Nagy az izgalom a sokat látott, viharvert városban.  Az új helyen a "Paprica Center"-ben olyan egzotikus ételek várnak a hagyományos gyroson,  hamburgeren, kebabon és pizzán élő budapestiekre, mint az erdélyi lucskos káposzta, a sertéstokány,  vagy a jövő  hotdogja:  a kakasherepörkölt. Igazi újdonságnak ígérkezik a kocsonya is, és a felfedező típusoknak szép kihívás leend a nagy  visszatérő: a pacal."

Amúgy a könyvét nagyon ajánlom, s az sem árt hozzá, ha az alapjául szolgáló könyveket is olvastuk.


Ráadás, étel menün: Nemzeti csirkemell. Tartalma: piros paprika, zöldhagyma. Ez már a való élet.

Amit a látvány mögé képzelünk

Hazafelé utaztunk, megálltunk Lovasberényben dohányt venni. Én meg, természetesen kastély-templom romot pillantottam meg.


Megnéztük. Sajnos a kaput őrző oroszlánokat nem fotóztam. A többinek: fáknak, stb. nyoma sincs ma már.
 
Templomfelújító országunkban ritka az ilyen romos templom vagy inkább kápolna. S ha azt nézzük, hogy mellette a kastély is meglehetősen elhanyagolt állapotú, ne csodálkozzunk. Pedig a részletek...





 


Miután körbejártam néztük volna meg a kastélyt. De az ajtón egy cédula jelezte novembertől márciusig nem látogatható. Nem értettem, hogy mi? A romjai? S láss csodát a romokban mégis élet van. Az előcsarnokban kiállítás nyomait láthattuk, s mert többen parkoltak le a kastély körül, s indultak az erdő felé, tőlük érdeklődtem. Elkezdték a felújítást, ami a családfő halála után abbamaradt. Viszont még e romos épületben is rendeznek kiállításokat, karácsonyi vásárokat, sőt esküvőt is! Láttam a fotókat a neten. Nos ehhez kell aztán a fantázia. Ezek szerint volt.




 



 

A beszélgetőtársaktól hallottunk a kastélyparkról, a valaha volt angolparkról, a tóról. Odamentek sétálni a parkoló autók utasai, a kismamák gyerekekkel kihasználva e tavaszias téli délutánt.
Reménykednek, hátha akad egy új felújítója, hasznosítója a kastélynak, esetleg a kápolnának. Megérdemelnék, ahol még a romokba is életet lehelnek.


 

Utólag találtam erre a bejegyzésre. Érdemes belenézni, s a kastélyban körülnézni a fotóival.

2017. december 28., csütörtök

Megérkezett!

Szakad a hó!

Az ünnepről

Bevallom, amikor  a blogolók közé kerültem egyszerűen görcsöt kaptam attól, hogy már szinte októbertől karácsonyi előkészületekről olvastam. Ezt évek alatt sikerült levetkőznöm. Nem vagyok ügyes, kézügyességem sehol, később a magam módján díszítgettem. Nem érdekeltek a csodák. (Ezt egyébként idén értettem meg, hogy külföldi országokban szokás, már december elején ünnepi pompába öltöztetni a házat. A világ sok táján, északtól délig, kelettől nyugatig. Nagyjából átléptem ezeken a bejegyzéseken. Zavart. Tudom, tudom, a hiba bennem van. Hagyománykövető vagyok, nehezen mozdulok az újítások vagy inkább a hagyományoktól a változások  felé.)

Tavaly nem volt fánk, ez hiányzott, de úgy alakultak a körülmények. Idén lett, két nappal korábban, hogy élvezhessem, ha már elutazunk. (Ennek a befaragása két napba került, de ez egy külön történet.) Szóval lett fánk, volt ünnepi menü és sütemények, amik aztán csomagolva is lettek, vittük magunkkal három helyre, ahová utaztunk három nap alatt háromfelé vagy 700 km-t megtéve. Egy valami nem volt: ünnepi, karácsonyi hangulat. Azt valahogy vitte a napsütés, a tavasz, vagy nem tudom micsoda, de éppen nem talált be hozzánk az ünnep estéjén, délutánján.

Most aztán rákérdezhetne bárki, hogy melyik  karácsony hangulata? A bibliaié, a családi, meghitt együttlété vagy az ajándékozósé? Mert ugyebár háromféle ünnep létezik Karácsonykor, kinek kinek hite szerint.

Azért ami már változás volt,  a magam módján, a magam olvasmányaival készülődtem az ünnepre. A tálalás, a sütés sem volt görcsölős. Ajándékozás felé tettem már lépéseket, hogy ne csak pénzt adjak/adjunk hozzá. Aztán majd valamikor talán tökéletes lesz az ünnep is.

(Ezen sokat gondolkodtam, miért félős, vagy nem szép emlék nekem az eltelt évtizedek emléke? Vagy korábbi évekéé, amikor már kamaszok voltak a gyerekeim. Fiam, amelyiket kérdeztem szép emlékeket őriz, akkor bennem maradt a sütés-főzés, kifáradás emlékezet, amikor csüggő szemhéjú, mimikátlan arcaim(betegségem tünete) néznek rám az akkor készült ünnepi fotókról. S ez valahogy vitte magával az örömöt, meghatottságot, szép emlékeket is. Ó, ó, amikor a rosszat látom csak mindenben.)




és tavasz ezerrel



hazafelé

2017. december 24., vasárnap

Karácsony



Bernáth William: Karácsony


Hó nem szitál. Az ég derűs.
Csupán az este hűs.

A szív örül: Jézusra vár.
A lélek: fénysugár.


Havatlan pusztán mély a csend
egy csillag megjelent.

Az arcokra kíváncsiság
mély áhitata szállt.


Idézve látom múltamat…
a gyémántos havat.

S míg lelkem Jézust keresi:
szívem békével van teli.
 
Áldott, békés ünnepeket kívánok szeretettel minden blogolvasónak!


2017. december 22., péntek

Karácsony küszöbén


Kasza-Marton Lajos: Karácsony küszöbén

Hó szitál és Karácsony jön.
Az utcán hömpölyög a nép özön
és szinte árad, kicsattan a
mosoly, a vágy és csupa öröm
minden mozdulat, minden szó,
hisz Karácsony jön és hull a hó!
– A lábak mellől égre tör
a gyermek szájt idéző hahó.

Az utcákon szellő játszik,
– a hópelyheken látszik
megdőlve fut a házak között el
és így cicázik, így hintázik
sok kicsi hópehely.
Most hirtelen,
ezen a szép téli reggelen
harangja érkezik hozzám,
kissé mély-lágyan és csendesen.

És újra eszembe jutsz. – Halk, hang,
hallom a hangod, itt lappang
körülöttem és mindég visszatér,
egyre szebben, csengő haranghangban,
télben, fehérhavas reggelen
s oly arányos most, közel Karácsonyhoz;
a hang, a hó s végtelen…

Források: internet

2017. december 21., csütörtök

Elkapott pillanatok, s könyvek






Régi fotók, több mint egy év fotói. Azt hiszem. Mobillal, amivel tényleg elkapottak, s nem tudok vele fotózni. S mégis olyan szeretni valók, számomra.

S egy kis olvasnivaló, nem habcsókos könyvek, mélyek, elgondolkodtatók,  négyes sorozat első két kötete:


S adjunk a romantikának is. Nikimanó, ha még olvasol. 

2017. december 18., hétfő

Ancinak


Fekete István: Roráté

Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak, és még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, vagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak.
Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.
Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak, néhol kis lámpások imbolyognak, és mutatják, hova kell lépni, ámbár hiszen sár van mindenütt.
Az ég még sötét, s a nappal ágyát csak hinni lehet a keleti égen, s ez elég. Egyébként nem gondol rá senki, mert a búzák kikeltek már, a krumpli a veremben, s a jószág betelelt.
Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs, a tegnap gondja, mintha aludna, a mai még nem ébredt fel, s a falu csak tiszta önmagát viszi hajnali misére.
A külső mozgás befolyik a templomba, és megnyugszik. Suttog még egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is megnyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: "Harmatozzatok, égi Magasok..."
Mise végére egészen bemelegedett a templom; majdnem otthonos lett, legalábbis így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte Hosszú Illés is - ugyanonnan -; bár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, hát inkább nem érezték volna. Nagy harag volt ugyanis a két öreg között, kitartó, régi harag, aminek már formája sem volt, nem is emlékeztek, hogy ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.
És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás van, hát csak ülnek, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást, de amúgy is ráér. Fél szemmel odasandít Mátéra, hogy mozdul-e már, de Máté nem mozdul... Amilyen kutya konok ember volt világéletében - gondolja Illés -, azt akarja, hogy én menjek előbb, de abból nem eszel, pedig már a gyertyákat is eloltogatta a dékány, azaz a harangozó, szóval a sekrestyés.
Azután: csend.
Illés gondol erre, gondol arra, állát belesüllyeszti a meleg nyakravalóba, és szeme szép lassan lecsukódik.
- Nem! - ijedt meg. - Ezt igazán nem szabad - és Mátéra néz, aki - úgy látszik - elaludt.
- Ez hát el, a híres - mosolyodik el -, pedig három hónappal fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégiscsak fiatalabb. Aztán milyen sárga a füle... akár a halotté...
- Jóságos Isten, csak nem lett vele valami?!...
Harag, ide harag , oda a rohadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról - csendesen odamegy, és kicsit borzongva megérinti Máté vállát:
- Hallod-e, Máté?
Máté felhorkan:
- No! - és néz Illésre, mint a csodára. - Te vagy az, Illés?
- Én hát, mondom megnézlek, mert olyanformán ültél...
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend, a kőszentek mosolyognak.
- Kicsit megszédültem - hazudja Máté, de áhítattal, mert tele van a szíve, és szereti most Illést így közel látni -, már elmúlott.
- Na, hál Istennek, hát akkor menjünk.
És egymás mellett kicsoszognak a templomból.
- Mi volt ez, Szentatyám? - néz fel az egyik kis pufók angyal Szent Péterre, amikor az ajtó becsukódott. - Olyan meleg lett a szívem egyszerre.
- Két ember kibékült - mondja a főszent, és melegen sóhajt.
- Csoda! - suttog a kis angyal.
- Hát bizony a mai világban...
- És most mit csinálnak?
- Nézz utánuk, fiam.
A két öreg már Illés háza elé ért. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
- Gyere be, Máté, régen voltál nálunk - mondja Illés -, lángost sütött a lányom...
A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
- Mi az a 'lángos', Szentatyám?
A toronyban ekkor ütött hetet az óra, s ettől a földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon.




egy másik dal




 

Dalszöveg

Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dícsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.

S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj, lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.

Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dícsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

egy dal


 

Mióta a világ varázstalanítva lett, mióta minden banális óraszerkezet, megfejtett világból téged nem értelek, a megfejtett égbolt miattad maradt végtelen. Mindennek árát mióta jól tudom, a te értéked messze van, túl a számokon. Kívánom a tested, csak azt nem érthetem, minden részéből mért mindig az arcod kell nekem. Magasba száll a kenyér ára, ólommal telve a pára, de azt, hogy téged nem értelek, hogy is köszönjem meg neked azt, hogy szeretlek. Tested, a gazdag, mindent kínál nekem, mégis az arcod, arcod kívánom szűntelen. Mióta a világ saját eszébe szállt, te vagy az, akinek nincs értelme - egyáltalán. Mióta a világ varázstalanítva lett, végre miattad nincsen értelme semminek. Mióta a világ titoktalanítva lett, már mindent értek, egyet kivéve - tégedet