Oldalak

2016. május 15., vasárnap

Esik, esett, esni fog

Kinézek az ablakon. Esik. Örüljek vagy szomorú legyek? Tegnap is így indult a nap. Délutánra kiderült, sőt mondhatni trópusi meleg vagy inkább fülledt  lett az idő.

 Néztem  a holdnaptárat, s nagyon, nagyon akartam átültetni bokrocskákat. Madarak hozták a magjaikat, feltételezhetően, s az orgona ágain ülve szóródtak el, majd hajtottak ki, s fedeztem fel őket. Az őszi festés miatt nagyon visszanyestük az orgonát a ház végén. Most örömmel látom sorra jönnek fel új hajtások is, s pár év, s ismét dús bokor fogadja a ház sarkán a tavaszt.

Szóval a bokrocskák. Hogy mik lehetnek? Erről csak sejtéseim vannak, a leveleik alapján, s mert körbejártam a környéken, s megnéztem milyen hasonló bokrok vannak, melyek küldhettek üzenetet a madarak által. Üzenetet, s utódokat egy másik kertbe. Jezsámen és som? Az is lehet, hogy tévedek. Majd kiderül.

Ősszel ástam ki szintén az orgona alól egy induri-pinduri kecses kis bokrocskát. Egy jövendőt, mert az egész vagy 20 cm hosszú volt. Tavasszal már minden bokor kihajtott, ő lett a legutolsó. Icipici kecses levélrügyekkel, majd levelecskékkel. S a múltkori fagy őt vitte el először. Már a leveleit. Gondoltam, búcsúzzunk, nézem, kihajtott. Pici, de erős és élni akar. Hát hagyom, óvom, figyelem, aztán majd kiderül mit is pátyolgattam ily odafigyeléssel.

S mit hord még a szél? Hortenziát ígértem szomszédoknak, azok a hajtások kecskerágó és magyal lettek. Most ismét vannak "gyermekei".

S írásom közben távoztam: volt szikra, villanyelmenetel, vezetékleégés, villanyszerelő keresés. S megint tudatosul, a villannyal nem lehet játszani. (Amúgy ezt ellenőrizni, már a vezetékeket, két villanyszerelő ígérte magát az elmúlt év során. Most vajon ideér(nek)?

 Sütünk, főzünk. Hallgatom a műsorokat. Közben diétázok, még mindig. Fog, még mindig. Előnye, mert borsot nem használhatok, viszont zöld fűszereket igen. Rozmaring, zsálya, borsikafű, kakukkfű. Zölden fűszernek, teába némi mentával kiegészítve. Szóval, hallgatom a rádiót. A régi magyar konyha ezeket hasznlta. Hagyma, paprika, paradicsom, amik a "magyar konyhának" alapjai csak Amerika felfedezése óta ismertek. Eszméletlen finom húsokat lehet velük készíteni. A zöld fűszerekkel. Néha csalok, és sütök. Érdekes ezzel nincs gondom.

S a nagy magyar siker ürügyén -akire joggal lehetünk büszkék-, jöjjön egy séfes film. Vasárnapra, kikapcsolódásnak.




6 megjegyzés:

  1. Erre az esős, időnként hatalmas széllel megspékelt tavaszi időben ajánlok még egy nagyon érdekes filmet
    http://www.jobbmintatv.hu/online/Hazudj,_ha_tudsz!/1_evad/1_resz/

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, majd este megnézem.

    VálaszTörlés
  3. + még ezt ajánlom, nagyon izgalmas, szinte abbahagyhatatlan
    http://jobbmintatv.hu/online/A_belso_ellenseg/1_evad/

    VálaszTörlés
  4. örülök olvasva téged,ahogy egyre boldogabb vagy az otthoni kertészkedésben és mindenben. Nagyon vágyom a nyugdíjas évekre!
    Köszönöm a filmet.Majd megnézem,de holnap tele lesz a ház, arra készülök.:)

    VálaszTörlés
  5. Par hete lattam a filmet! en egy kicsit jobbra szamitottam ezzel a pasival, de persze ez nem jelent semmit.

    Itt is esik napok ota, es borzaszto hideg van megint, ma reggel 3 fok volt:(

    A kis orgonamat en is patyolgatom, rajta kivul egy bokor is kikelt tavalyrol:)Lehet a betonbol fogok zoldet varazsolni egyszer:)

    Szep unnepet Nektek!:) itt nincs unnep:(

    VálaszTörlés
  6. Ágnes, úgy írtam kikapcsolódásnak. Láttam pár ilyen jellegű filmet, kíváncsi voltam, s tényleg kikapcsolódásnak kellett. Volt egy régen, de nem jut eszembe a címe, az üt mindent. Talán az Audry Tatouval? De az meg Gavalda regényből készült. Majd eszembe jut.

    VálaszTörlés