Oldalak

2014. november 24., hétfő

Helyzetjelentés

Az egyikről beszélek, a másikról nem szeretnék. Szóval: szerda, csütörtökön feküdtem, péntek-szombaton dolgoztam, nagy rendezvény volt. Már péntek estére elment a hangom, szombat estére felment a hőm, ma kiírt az orvos a hétre. Jelzem, számomra ez ára fizetés nélküli szabadság, legalább mínusz x ezer forint, hogy anyagias legyek. Önzőbbnek kellett volna lennem?

Aztán feltenném a kérdést: te mit választanál? Hónapok óta szerveztem.

 Hagytam volna ott a kollégáimnak (mikor a műszak még a termet sem rendezte be, tehát pakoltunk is).

 Ne foglalkozzam  a kollégákkal, nem megyek be péntekre sem. Elvileg összehozták volna, ez-az  félkészületben, de sok minden készen volt már az előkészületekből. 3/4 délután rendeztem.

Hagytam volna magukra (és cserben) őket szombatra? Itt megint bele kellene mennem munkahelyi dolgokba, nem szeretném.

Voltak malőrök, ma emiatt telefonok, nem is a szervezés, egyéni érzékenység, néha fájó, néha a legnagyobb jóindulattal is fájdalmat okoz valaki, de magyarázd ezt meg! Néha ki kell állnod embered mellett, mert ha tavasszal nem állsz ki, most nem ő a nap hőse. S ha akkor elküldöd, illetve többet nem hívod? Miért lát más szemmel a szülő, a felkészítő, mint a zsűri? Igaz,az elnök megmondta, szubjektív  a műfaj, ez az ő ítéletük. Ennyire kétféle a szemüveg? Én láttam őket maguk alatt, hogy mégis, minden ellenére összehozzanak egy eredményt. Mert döntést hozniuk kell!!! Stb.

Mikor valakiben megbízol, s ő kever a legnagyobbat: egy határozottság mögött mi minden rejtőzik? Ki kit értett félre, ki kiket rendezett a saját elképzelése szerint?

Egy kolléganőm szokta mondani, csak az nem téved, aki nem dolgozik.

Fenébe, már megint dolgoztam, elnézést ki kellett írjam magamból. (Két gyógyszerbevétel között, s lenyugvás közben, vagy a lenyugvásért?)

 
forrás: net, nem emlékszem, de most ide kellett! Mert jön  a táltosparipa, aki segít, aki felrepít, elrepít, erőt ad, tud, segít.

3 megjegyzés:

  1. En ezt miert nem lattam megjelenni tegnap?
    En ugy ismerem a mondast, csak azt nem biraljak aki nem csinal semmit, mert ugye nincs miert.
    De ugyanazt jelenti.Sajnalom, hogy ujra beteg vagy:((
    Jobbulast kivanok, kuldom az en mar megerosodott energiamat!

    VálaszTörlés
  2. Csodás, hogy megcsináltad megcsináltátok azt amit elterveztetek. Év vége van fogytán az energia, a lelkesedés is alábbhagy. De mindjárt itt vannak a fények, örömök, csillingelések. Kitartás. Fantasztikusan erős vagy és ügyes. Hiába minden testi nyavalya, Te akkor is megcsináltad, amit kellett. Igazi hős vagy. Nagy puszit küldök. Gyógyítót. :o)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szavaitokat, a biztatást. Remélem hatnak a gyógyítók!

    VálaszTörlés