Kert

Vannak könyvek, melyek szárnyukra vesznek, röpítenek, álmodoztatnak: A másik kert és a Kertem.

"Elém raktak néhány oldalnyi képet és szöveget, s megint képtelenség volt letenni. Az új könyvedet. És nem hittem a szememnek. Ott pompázott a másik kert, élete virágjában, örök fiatalságban, buján, finoman, illatosan. Teli játékkal, derűvel, bravúros, mégis odaillő rendezésben, ahol szinte nyoma sincs emberi kéznek, erőszaknak, mintha minden virág, bokor és fa önmagától adta volna oda magát... Hortenziák, csöppnyi asszonyi melankóliával. Mohos kút, alatta derűs medence, ravaszul egyszerű vízátvezető csővel, ami nem más, mint egy, a szecesszió világát idéző, gyönyörűséges törött pálinkás üveg nyaka. Dekadens rózsák, korai hunyor, hányatott sorsú mesés tulipánok, saját magatok rakta kőpad, ahol a legjobb leülni... Párnák rajta a gyerekek régi pulóvereiből, hogy mindig ott legyen az illatuk, a színük a közeledben... És ott vannak a kutyák mind a négyen, a cicák ketten, és épek a virágok, nincs háborúság és buta kerítés... Kegyelmet kaptak a gyomnövények és helyet a vadvirágok, s úgy illenek az árvácskák és fürtös gyöngyikék, petúniák és cineák közé, mintha mindig egy kertben éltek volna... Látom a tavasz ragacsos rügyek, a nyár lobogását, őszi falevelek bíborát a lépcső szögletében, a vidám, havas pamacsot a kutyák lábán... A másik kert... mondtad álmodozva. Váltakozva nyílnak a virágok. Egyik elvirít, már nyit a másik. Csak nézek... Csökött bokrok, kiöregedett fák, ötlettelen meredély? Elképzelem, ahogy áttetted a lábad a kerítésen, s hanyatt feküdtél elnyújtózva, gyökerek szakadtak, ágak engedték le a karjukat, fűben rejtőzködő virágok simultak a karod alá, megadta magát a kert. Neked már csak álmodni kellett. Aztán ásni, földet mozgatni, ültetni, virágokat hozni, gyűjteni, cserélni... Mert úgy kertészkedsz, mint a régi falusi asszonyok, erdőről hoztak, egymástól kaptak palántát, tövet, vesszőt, oltványt. Hát így szaporítod te is a másik kert - megszámoltad - több mint hatszáz növényét, virágát... .." 

Schaffer Erzsébet könyvajánlója az első könyvhöz,  s a másodikhoz ajánlás  a Libritől. 

"A természet egyetemes örömet kínál, ezért örök vágya és célja az embernek, hogy kertté tegye a sivatagot; ott pedig, ahol vadon burjánzik a természet, igyekszik emberszabásúvá, széppé alakítani.Az ókor egyik csodáját, a legendás asszír királynő, Szemiramisz függőkertjeit ez a kettős igény hozta létre. A Biblia Édenje is ennek a boldogságot, nyugalmat, békét adó természetnek, kertnek a költői metaforája, s a mohamedánok szent könyve szerint is a túlvilági élet egyik boldogsága nem más, mint virágzó, szép kertben üldögélni. Ezért tartja a kínai mondás: „Aki egy életen át boldog akar lenni, legyen kertész.” Az embert ez a vágy készteti arra, hogy, amikor teheti, kimeneküljön a város kőrengetegéből, és néhány órára, néhány napra legalább üdülést leljen a fák, a virágok között, erdőben, parkban, napsütötte, tarka, virágos réten. És napjaink városi embere ezért menekül minden hét végén, minden évszakban távol a várostól, kicsiny telkére, ahol virágot nevel, fát ültet, pázsitot öntöz, fülledt nyári estéken pedig sz örömet szerző kerti munka jóleső fáradtságával izmaiban, a fák, bokrok esti neszeire figyel és pihen a nyíló virágok illatában.
Borsosné Kéry Ilona nemcsak rajongója a kertnek, hanem mestere, művésze is a kertépítésnek, de művésze az írásnak is: elragadó könyvében színesen, érzékletesen írja le gyönyörű tihanyi kertjének – melyet a televízió képernyőjén oly sokan megcsodálhattak – születését, s rajzolja meg évszakról évszakra, sőt napról napra, óráról órára változó képét, varázslatos hangulatát."

Nem csak olvastam  a könyveiket, velük  kertészkedtem, gyűjtöttem a növényeket, s álmodoztam. Kutattam a Kertem utóéletét.  S nagy öröm volt mikor J: megkereste, s legalább fotón láthattam, hogy még ma is áll, nem vált ebek harmincadává a kert. S Petrik Adrien (ahogy érzékelem elkapkodott A hideg szóda élvezete c.  ) könyvéből idéz a Nők Lapja Kert és virág magazinja. A cikket már százszor elolvastam.

 Mi ragadott meg benne? Egyetlen mondat, egy gondolat. A természetes kert. "A gazos fű." Két szó, s elindult bennem valami. Miért kellene azt füvet álladóan nyírni, miért nem maradhat a maga természetességében. Jó, csak egy határig. De akkor is. Valószínű ehhez jó lenne  a vadvirágos fűmag, nálunk anélkül  is van vadvirág. Hagytam volna így is, de hoztunk bokrokat, s míg kicsik nem mertem őket  a nagy fű közt növekedésben tartani.

A kert, már a Zsebi kertje (örökölten) tujákkal határolt. Őszinte legyek? Nem szeretem, de ez van. Ha kiszednénk évekbe telne míg az újak megnőnének, bezárnának. Mert az kell, ne nézzenek bele a tányéromba, ha kint eszünk, legyen egy kis magánéletem, ha kiülök. Annyira úgysem zár el, hogy más részén ne lássuk egymást, ne beszélgessünk egymással, a szomszédokkal, de egy kicsi rész azért  ilyen kuckós is legyen!

A másik: nekem sosem volt kertem, hegyem. Ill. volt, még mikor gyerek voltam, de ehhez nem volt közöm, benne éltem, ennyi. (Legfeljebb a nárciszok szeretetét onnan hoztam magammal.) Nem ismerem s növényeket (már tanulom!!!!!), viszont sok kertes műsort néztem, ami  azért  egy szemléletet, gondolkodásmódot adott az embernek. Aztán átszűri magán, s létrehozza azt, ami számára fontos, ami az övé(k) lenne.

Volt egyszer egy hosszú kert, mint a miénk. Angol. 5 év alatt művelt vele csodát a gazdája, kertésze. Elgondolkodtatott. Néha szárnyaló terveim vannak, amiket  a fizikai korlátaim rögtön megzaboláznak. Azért  idén már elindítottam valamit. Bálint gazda mondta annak idején még Petrik Adriennek (úgy megmaradt bennem), hogy egy kertnek jót tesz néhány év. Ha velem lesztek, s még én is leszek, remélem sikerül majd megvalósítanom az én (mi) kertemet nekem is.

folyt. köv.: A kezdetek