Oldalak

2014. március 27., csütörtök

A városi kert ÉSZ

Nem véletlenül írtam így a címet, s egy tv műsorra sajdít. Mert, mint kezdő kertész még rengeteget tanulnom kell. Tehát

az úgy volt tavaly megterveztem a virágoskertet, s férjem szerint, mert nem keltek ki azonnal  a magok, átterveztem. Meg önszorgalmulag is keltek magok, tehát megoldódott a dolog, csak nem értetem miért nem keltek ki.


Már el is feledtem az egészet, múlt héten megkapáltam, kigazoltam a kertecskét, látom ám, hogy  valami kis bordó hajtások törnek fel. Még jó, hogy hagytam őket, mert gyanús volt a tervezett megjelenésük. Ma már sötétzöldek, s feltehetőleg a bíborkasvirág kelt ki egy év múltán. Tavaly odavoltam, mert nem kelt ki. Akkor itt a meglepetés!

S még pár kép, de mi nagyon elmaradottak vagyunk, tulipánilag:




S az ember a fotóról látja a gazok jelenlétét, inkább zavaró jelenlétét. A botok, nádak a kertész kutyája ellen vannak.



A páfrány egy újabb helyen. Keresem a növények helyét, s óriási szívfájdalmam: a primulák virágoznak csodaszépen, de a csiganépség máris támadásba lendült. Sóznám őket, de nem látom, alattomban támadnak.




Ez pedig illatos hagyma, a tavalyi gannai kiránduláskor szedtük valahol  a határban. Örömömre kihajtott, s ahogy látom elszórta a magjait, mert "fiak" jönnek fel többfelé.

2 megjegyzés:

  1. Szeretem látni a házat, a kertet...

    VálaszTörlés
  2. Jol elmaradtam Nalad Aniko! visszaolvastam, es most en vagyok teljesen lemerulve, de holnap pentek:)

    Az elozo beiras nagyon szivbe markolo:((

    VálaszTörlés