Oldalak

2014. január 15., szerda

Tegnap

négy utam volt a 4-5. emeletről gyalog, fel-le, fel-le.  Akit megkértem, hogy segítsen be némi takarításba, -mert fizikailag egyszerűen nem bírom, mint ez vasárnap, s hétfőn kiderült- is csak lihegett, s megjegyzést tett. Pedig ő férfi, fiatal, harmicas évei közepén. S mondom nek akkor még az utcaszint eléréséhez szüksége száz lépcsőn fel sem jött. Ezért költöznék el innen, mihamarabb. Le a vízszintre, első emeletig. Lesz az ember ereje még így sem.

Miközben a szívem megszakad, mert szerettem ezt a lakást, közel a munkahelyhez, s húsz év alatt azért az ember költött rá annyit is, hogy neki megfelelő legyen. Akkor nem szabadott volna ilyen magasra költöznöm. S még egy, eszméletlen magas a rezsije. Jó, most afiam nálam lakik, de bízzunk benne, meggyógyul s saját életébe kezd, s a sajátjába költözhet. Ha, ha és ha. Mindig.

Az este nyolc körül még tv-t nézni is képtelen voltam. Igaz is, a szemétség teteje. Köttetnek olcsó csomagra szerződést (ami még olcsón is drágább az előző évinél, ide egy kacsintó sztmájlit képzeljetek), aztán idén év elején megkeverték a csatornákat. Aki nem akar alapgagyit nézni, értsd van valamilyen speciális érdeklődése fizessen emellé az amugy is legdrágább csomag mellé 2-3000 forintos újabb csomagot. Ilyen nincs! - mondtam, pedig van. Más szolgáltató felé kell néznem, kérdés az mennyi időre szerződtem "olcsón" tavaly? Ha a fiam nem lakna itt, már a tv-t is lemondtam volna, mert alig nézem.

Fiam? Semmi hír, telefont nem vette még fel. Remélem minden rendben, tegnap jól volt és nagyon optimista, így maradjon!

4 megjegyzés:

  1. Ördögi körbe kerültünk. Információ nélkül senkinek és semminek érezzünk magunkat. Információval dühösnek és kétségbeesettnek.
    Hol a megoldás?
    Valószínűleg az élő emberi kapcsolatok ápolásában.
    Az viszont időigényes.
    Ma pedig időből van a legkevesebb. Igazi jól kidolgozott csapdába estünk. Mókuskerék amiből nincs kiszállás.
    Bár kellő energia ráfordítással mégis van megoldás. Kevesebb információ több energia, több pénz. Boldogabb ember , akinek ezáltal jobb az energia háztartása, tehát képes marad az élő kapcsolatokat fenntartani. Ezáltal visszanyeri a magabiztosságát az erejét és egészségét.

    VálaszTörlés
  2. Igazad van, csak van amikor ez az egyetlen összekötő kapocs egy lezárt szobából. S legalább mód van, hogy tudjak az állapotáról. Tudod, mikor NY-ban élt, vele a net lévén sokkakl közelebbi volt kapcsolat, mint az itthonival. Mert ő fizikailag, km-ben ugyan közelebb volt, de csak telefonon elérhető.

    VálaszTörlés
  3. A pinceben van a moso, szaritogepem.Vasarnap mostam, egy le fol menet 60 lepcsofok.Tobb programom volt, 240 lepcsot mentem.Egyelore nem banom, sot szeretem is..de senki nem marad olyan, amilyen, szoval megertelek..A fiad jol van, sokan szoritunk ertetek!:)

    VálaszTörlés
  4. Ágnes olvasd el a Francia nők nem híznak c. könyvet, ő a lépcsőzést ajánlja a jó alakhoz, csak legyen hozzá fizikuma az embernek!

    VálaszTörlés