Mégis

egy gondolat, egy könyv mára.

Egy gondolat:

"Ha nem vagyunk nyitottak, és nem fogadjuk el, amit nem ismerünk, akkor valóban nincs remény." Rachel Joyce

és a könyv:



"Harold Fry nemrégiben vonult nyugdíjba, napjai szinte egyformán telnek, egészen addig, míg levelet nem kap egy régi ismerősétől, Queenie Hennessytől. A nőtől, akit 20 éve nem látott, és aki most a halálos ágyából írt neki. A férfi gyors választ fogalmaz, majd a levéllel elindul a sarki postaládához, amivel kezdetét veszi egy valószínűtlen utazás. Harold Fry elhatározza, hogy majd kilencszáz kilométert gyalogol Kingsbridge-től a Berwick-upon-Tweedben található otthonig, mert hisz abban, hogy amíg ő gyalogol, Queenie Hennessy élni fog. Vitorláscipőben és könnyű kabátban vág neki a tájnak és a sürgető küldetésnek. Útközben varázslatos figurákkal találkozik, akik felszabadítják régóta szunnyadó lelkét és benne a reményt. Megrohanják az emlékek: ahogyan először táncolt feleségével, Maureennal, az esküvőjük, az apaság öröme, és miközben emlékezik, lassan megbékül a veszteségekkel, a mulasztásokkal is.
forrás

Amiért ajánlom így Advent második vasárnapján:

A könyv szól a szeretetről, a megbocsátásról, a megbékélésről, az újrakezdésről. (S rólunk, gyarló emberekről, akik egy ügyet nagyon tönkre tehetünk. Ebben kicsit tükre is korunknak. Viszont a főhős tud ezekkel szakítani, s folytatni a maga útját. S tejesíti, amiért elindult.)