Oldalak

2013. február 6., szerda

Első veszteségünk: elment Pif


Pifet örököltük, megszerettük. Akkor tízéves volt, most a tizenkettedikben. Ő volt a nagy túlélő, állatorvos sosem látta, nem engedte. Testvérét, Pafot egy autó ütötte el másfél éves korában. Azóta egyedül uralta a terepet, ill. osztoztak rajta három éve Hypóval, a szomszédból. Kettős konyhán éltek.

Tavaly, a farkatlan macska megjelenésével férfiúi hatalmán - úgy láttuk- csorba esett. Az agressziv, fiatalabb macskával szemben már alulmaradt. Az udvarlási szezonban ezer sebtől vérzett, nem győztem ápolni.

Tetszett  macskaúr látogatásakor ahogy befogadta a csapatba. Egy öreg ember bölcsességével fordult felé. Így igazgatta fiait is. Ahogy elnéztem életrevalóságát Zsemle Mózsi örökölte. Nem egyszer igazította el őket, főleg őt, a szemtelent, a pákosztost egyetlen mozdulattal.

Azt hiszem több konyhával is bírt, amiről tudtunk, amit sejtettünk. Nem mintha nálunk nem kapott volna eleget. A sovány macska szépen kitelt. Az utóbbi hetekben soványnak tűnt, a harci szezon megkezdésre fogtam. Nem tudom mi történt, a tuják alatt szomszéd asszonyunk talált rá ma délután, ott feküdt nyitott szemmel. Immár örökre elaludt.

 (S én, mert kifektetett a front, ma nem tudtam kimenni, visszafordultam. Nem tudtam elköszönni tőle. Most búcsúztam.....)


6 megjegyzés:

  1. Sajnálom,szívesen nézegettem én is itt a blogodban.

    VálaszTörlés
  2. Tudjátok, az éjjel jutott eszembe, hogy legalább itt vannak a fiúk, a Mózsik, maradt utána valaki, s mi sem maradtunk macska nélkül. Azért kíváncsi lettem volna, hogy a 3 kandúr hogy fér össze?

    VálaszTörlés
  3. Sajnálom a cicust! :-( Nekünk is volt cicánk, sajnos egy autó elütötte. De azóta is emlegetve van, sőt nagyon szeretnének. De én nem teszem ki szegény jószágot és a gyerekeket az újabb szomorúságnak, közel van az út, és száguldanak rajta. Sovány vigasz a gyerekeimnek, ha Őrségbe költöznénk, annyi macska lehet, amennyi csak van...de mikor?

    VálaszTörlés
  4. Képzeld Anikó a blogom révén megismerkedtem valakivel. Ma írt, hogy összejött a házuk. Mi az őrségi akadálya? A mesecsoportból többen ott élnek, s mind úgy költöztek oda. Van aki a házát is árulja a munkája miatt költözne, de az kockaház. Vagy régit akartok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó neki!:-)
      Mi régi házat szeretnénk, gazdasági épülettel, és kódisállással..:-) Láttunk egyet Kondorfán olyan potom pénzért árulták..DE, sok akadálya van annak hogy menjünk. Közös udvaron anyosomékkal, bár külön álló lakás, így is van feltüntettve, de a kert közös. Aynósomékat nem lehet innen elmozdítani.:-( Felosztani a telket(nem nagy) pénz, pénz...és akkor nem lenne kocsibeálló...és morgás, morgás...pedig annyira lépnénk, de annyira....
      Aranyos vagy, hogy gondoltál Ránk! Nagyon jólesik!!!

      Törlés