Oldalak

2013. február 11., hétfő

Azt hittem, hogy a fotó

már a múlté. A hó nagyjából elolvadt a múlt héten, igaz foltokban még jelezte emlékét, erre fogta magát, s a hétvégén ismét rázendített. Most nézem az időképen, újabb havazás várható. Szeretem a havat, a havazást, csak ne játsszon az emberrel, ne kecsegtesse jó idővel, a fű között apró, inkább icipici lila virágocskákkal, nem is hittem el mit látok?! Amúgy felénk, már falun egyéb jele nincs a tavasznak, télmúltának.



Kicsit szomorkás volt a hétvégém, megtudtam, hogy nagyságos úr (Pif) szenvedve távozott, nem töltött el örömmel, sajnáltam, s hiányoltam. Hiányoltam az ablakból, ha fel-felnéztem evés közben senki sem nézett szembe velem, s nem magyarázott, természetesen az ablakon keresztül. Nem volt aki a szemtelen vörös népséget eligazítsa, s az sem, akit a házból kellett kiseprűzni a fiaival együtt. Hogy miért futkosnak be, nem is értem, mindig kint etetjük őket. Nem volt, aki a tuskón üldögéljen a ház mellett. Vagy sürgősségi futással érkezzen a kertek alól, utca felől etetést sejtve.

 Azért egyetlen vigasztal, hazajött meghalni a sok csavargása közepette. Vagy segítséget várt volna tőlünk, s nem voltunk, nem tudtunk neki segíteni? Már sosem tudjuk meg. Szomszédasszonyom vigasztal, legalább tudjuk a sorsát, nem várjuk hiába napokig, hetekig, hogy hátha, hátha egyszer ismét felbukkan.

2 megjegyzés:

  1. Olyan szepen irtad le, szomoruan szepen..nagyon aterzem veled, mert en is ilyen vagyok...a Mozsiek nagyon tetszenek, tovabbra is.

    VálaszTörlés
  2. A Mózsik két mocskos és szemtelen állat, de imádom őket.

    VálaszTörlés