Oldalak

2012. január 2., hétfő

Küzdelmeim

Már napok óta akartam írni a bennem levő feszültségről, a kimondhatókról, ki nem mondhatókról és kimondandokról, s íme Éva blogjában olvasható egy vers, mely végigsímit az ember lelkén.

Nem ismerek magamra, nem értem mi történik velem: pillanatok alatt robbanok, mély és vad indulatok törnek fel bennem, esznek és marnak szét. Nehezen ütközök emberekkel, de mikor már robban bennem, akkor már vég van, s kitör belőlem fékezetlenül. Nem szeretem, ha igazságtalanul bántanak, cselekszenek velem szemben, tudom ők is emberek, gyengék, s a maguk érdeke vezérli őket. Jó, persze akad némi rosszindulat, bosszúállás is, de nehéz megemészteni - akkor is. Még, ha mindnyájan emberek vagyunk, mindenféle tulajdonságokkal, jókkal és kevésbé jókkal áldva vagy verve.

Csak az embernek önmagával szemben nehéz így elviselnie önmagát, s gondolom a környezetemnek is. Amikor ünnep van, pihenés, kikapcsolódás, s az ember viaskodik önmagával, küzd az indulataival, fájdalmaival.

Régen a barátnőimmel többször összejöttünk, ki-kibeszéltük magunkat. Mostanában egyéb dolgok miatt ez elmaradt, lehet, hogy az emberben ezek rekednek benne, a ki nem mondott kimondandók?  Vagy a hormonok dolgoznak bennem? Már ezt is felvetettem.

S ilyenkor kell(ene) menni ki a szabadba, sétálni, menni, kikapcsolódni, mert az átmos, megtisztít és feltölt. (Ahogy tettem is valamelyik nap, s milyen jó is volt.)

Akkor ezt most jól leírtam....

4 megjegyzés:

  1. A minap Bagdi Bella "Áldás-dal"-a nyugtatott meg. Meghallgattam jó sokszor, aztán meg azt dúdoltam egész nap. Akkora békét hozott, hogy a régi módokon hiába "próbáltak" kihozni a sodromból! Csak mosolyogtam:)
    Kívánok Neked én is örömöt és békét! :)

    VálaszTörlés
  2. Jól tetted,hogy kiírtad!!!!De nagyon fontos a barátságban egymással megosztott mindenünk.....Nem tudtok már összejönni? Könnyebb ,mint egyedül kűzdeni,magamról tudom....

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm lányok. Megkeresem a Bagdi Bella Áldás-dalt, hátha nekem is segít. Ott unokák, nálam ház-ügyek, ami majd beáll, csak még küzd vele az ember minden téren, s kétfelé él. Hozzám is jöhetnének, mindneki nehezn mopzdul, tudom az első lépést kellene megtenni.

    VálaszTörlés
  4. Máshol olvastam hasonlót, és én is érzek néha így. A barátságok pedig......Most nálam is eltűnt egy barátság(nem volt régi kicsit több mint egy éves) de az emberek egoizmusa, és befelé fordulása egyre nagyobb mértékű. Igen az első lépés, csak jó felé...!

    VálaszTörlés