Oldalak

2011. december 14., szerda

Betegség

Elkapott valami vírus, s szó szerint leterített. Hasmenés, ami önmagában sem egy buli, ahogy szokták mondani, megtetőzve lázzal. Mindez tegnapra virradóra, s ennek következtében nem voltam se élő, se holt. Szó szerint. Gondolom a vírus nekiment az izmaimnak, lábra szinte alig tudtam állni, karomat nem tudtam felemelni, a többi csak ráadás volt. S ráadásul ilyenkor nincs itthon egy darab alma sem, de van jó barátnő és szomszédasszony. Az egyik gyógyszert hozott, a másikuk almát, krumplit, hogy legyen azért mit magamhoz venni, nem mintha kívántam volna, inkább, hogy a gyógyszereket alátámasszam a gyomromban.

Aztán van miről eltöprengeni az embernek:

1. Legyen itthon mindig papírtörülköző, papírzsebkendő. (Ezekért is mentünk be az általam nem szeretett Tescoba vasárnap. Az áruház már a karácsonyi vásárlás lázában égett, mindent úgy szétpakoltak, hogy az összetartozó dolgokat több sorral odébb találtuk volna meg, ill. láttuk meg, amikor a pénztárnál sorba álltunk. Van amit, pl. pzs meg sem találtam. Azt viszont megfogadtam, ide a lábam soha többé be nem teszem. Itt nem a vevőért, kizárólag haszonért, a vásárlásért van minden. Ilyen áron? Így?)

2. Legyen itthon lázcsillapító, ill. jelezni a családtagok felé, amit elhasználnak - pótolják! Vagy figyeljek én erre? IS?!

3. S nem utolsó sorban a kapcsolatok. Ha nincsenek a segítőim ittmaradtam volna egyedül, lázasan étel, gyógyszer nélkül. Azt hiszem ezt kellett volna előre írnom.

Szóval már a lábadozás útjára léptem, de orvoshoz ma még nem tudtam lemenni, majd holnap, mert vannak itt hurutos tűnetek is, amelyek gondolom szintén gyógyszert igényelnének, ha egy hét óta nem javultak. Azt nem is mondtam kb. egy hete kezdtem némi hőemelkedéssel, hurutos tűnetekkel, Ezekkel dolgoztam, erre fertőződtem rá. S akkor jöhet az újabb, leglényegesebb tanulság, amit százszor megfogadtam, s ugyanennyiszer nem tartok be, pedig nagyon figyelmeztettek rá az orvosaim: ha megfázásod van, azonnal orvoshoz menni, ne játsszál vele!

10 megjegyzés:

  1. Jaj, kedvesem, kívánom, hogy gyógyulj meg hamar...Remélem, a jó szomszédok segítségével s talán magad is erőre kapsz, ahogy erősödsz, ki tudod viselni a nyavalyát.
    Jobbulást!!!

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást kívánok én is! Épp tegnap hallottam, hogy ilyenkor lenne célszerű egy kisböjtöt tartani. Na ezt Te most megtetted, jöhet a nagy karácsonyi evi-ivi :) Viccet félretéve, őszintén kívánok gyors felépülést és ne is jöjjön vissza soha többé a betegség!

    VálaszTörlés
  3. Én is jobbulást kívánok! Erősödj, és pihenj nehogy így legyengülve, még rád ugorjon valami!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, ma hajnalra lement a lázam. Úgy látszik mindig éjszaka jön el az én időm...Azért a kisböjtöt szigorúan tartom, vissza ne jöjjön a tegnap hajnal. Szörnyű volt.

    VálaszTörlés
  5. Óóóó.:( Milyen jó,hogy van a barátnő és a szomszédasszony és gondolom: a telefon.
    Pihenjél,vigyázzál magadra, igyál folyadékot!!!!!

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Bekukkantottam hozzád én is :)))

    Köszönöm a megjegyzést és a kedves, biztató szavakat!!

    Jobbulást Neked!!!

    VálaszTörlés
  7. Szia! Én is gyakran halogattam az orvoshoz menést, ha beteg voltam. Végül mégis ott kötöttem ki, csak rosszabb állapotban.
    Gyógyulást kívánok!

    VálaszTörlés
  8. Úgy tűnik ez valami járvány ( párom is két hétig benne volt és 8 kg-t lefogyott), feltétlen menjél orvoshoz.Ez a betegség nagyon legyengít, feltétlen ki kell feküdni.
    Rosszban egy kis jó, hogy nem pont Karácsony napjára jártál így.

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm szavaitokat. Voltam orvosnál, s tényleg szigorúan kifeküdtem, s remélem már a hurutus tünetek is a végére érnek. Itt csak a munkahely nem volt boldog a szabadságolások miatt, de nem kértem magamnak a bajt. Inkább felejteni szeretném, rég volt ilyen rossz betegségélményem, pedig a betegség sosem jó.

    VálaszTörlés