Oldalak

2011. november 21., hétfő

"Oldó szerek"

Néha kell írni nem szép, azaz nem szalonképes dolgokról. Kérdés az, hogy mi az ami nem szalonképes, a negatív dolgok, betegségek, halál? Annak idején, harmincas éveim elején családi problémák miatt letepert a depresszió. Maga alá gyűrt,  a problémák összecsaptak felettem, csak ültem a körzeti orvosnál és sírtam, sírtam, ő vitt haza. (Hozzá kell tennem az alapbetegségem miatt nem lehet nyugtatózni...) Ha jöttek ezek "rohamok" mindig beszélgetnem kellett valakivel, hogy elterelje figyelmemet a szorongásról, s nem volt mindegy kivel. Megfelelően beszélő ember kellett hozzá, a jobb oldali szomszédom. Semmi különöset nem tett, s ő mégis elérte, hogy ne szorongjak, oldódjanak bennem a görcsök.  Aki volt depressziós azt tudja, én akkor szembesültem vele egy nagy műtét után, mikor napokig lélegeztető gépen tartották az ember miután szétfűrészelték a mellkasát, hogy ennél a fájdalomnál létezik nagyobb fájdalom: a depresszió.

Ebben az időszakban volt még egy "oldószerem", amikor már nem hatott Bartók és a jazz, jött a Magyar nyelvemlékek c. lemez, s ezen az a rész, amikor a holtat temetik, s a föld hull a koporsóra. Hogy miért hatott rám ez nyugtatólag? Nem tudom. Hogy került elő akkor ez a lemez?  - nem emlékszem, a lényeg: hatott.

Az ember ilyenekről nem beszél. Hogy miért írok róla mégis? - egy könyvet olvasok:

 Szeretem Linn Ullmann írásait, aki nem ismeri vagy a név ismerősen cseng: Liv Ullmann lánya. Érdekes stílusban írja könyveit.

A fenti könyvből olvastam az idemásolt részletet:


„Mikor beteg lett, azt hittük meg fog halni, de végül életben maradt. Felgyógyult, újra dolgozni kezdett, és olyasmiket beszélt, amit nem akartam hallani. Például azt, hogy az élete már csak ráadás. Mikor kórházban feküdt, arra kért, hogy olvassak fel neki könyvekből és újságokból. Kérésére egy Moby Dick nevű regényből olvastam fel neki, mert azt hangoztatta Moby Dicket  mindenkinek el kell olvasnia, mielőtt meghal. Nem fejeztük be, nem bírta hallgatni. Végül már csak az Aftenposten ingatlanrovatát olvashattam. Csendes utcára néző, háromszobás, teraszos lakás meg ilyesmik. Az apróhirdetések megnyugtatták. Menj el, nézd meg, nógatott, és én elmentem lakásnézőbe, majd részletesen leírtam neki a szobákat, a teraszt, a beeső fényt.”
Linn Ullmann


Amiért a bejegyzést írtam az utolsó három sor. Érdekes, vannak dolgok, amik kifordulnak szerepükből, jelentésükből, s valahogy mégis hatnak, segítenek. Kinek ez, másnak meg amaz.



4 megjegyzés:

  1. Megtennéd,hogy megírnád a mélcímedet az enyémre? kekcinke@indamail.hu
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Igen ismerős ez az érzés...családi problémák 'tömkelege'...anyukám halála...lányom válása...imádott unokám elhagyása/apuka hagyta el őket 1 éves korában/ TALPON MARADNI.. hogyan ??? nálam, nagymamámnál, anyukámnál, lányaimnál EGYEDÜL csakis HIT ÁLTAL... ebben a blogomban írom ki magamból összes fájdalmamat ... http://martha-romanticgardenenterir.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  3. Senkinek sem könnyű. Az előző bejegyzés videóját körbeküldtem az eM csoportbeli társaimnak, hozzád hasonló gondokkal küzdő reagált rá. Sejtettem, hogy ő megteszi. Hit? Ez kegyelem kérdése, jó annak, akinek van.

    VálaszTörlés